Kedden a hajnali órákban gyalogosan indult dolgozni egy 44 éves férfi Hódmezővásárhely külterületén lévő tanyájáról, de az erős hófúvás és a sötét miatt eltévedt. Több árokba is belecsúszott, így néhány perc alatt átfázott. Végül édesanyját hívta mobiltelefonjáról, aki értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező járőrök is beszéltek a bajba jutott emberrel, majd keresésére indultak. A férfi pontosan nem tudta megmondani, hogy merre van, hiszen mindenhol csak a havat látta, így végül – habár a rendőrök is ismerték a környéket – csak hosszabb, mintegy másfél órás keresés után találtak rá. Reszketett a hidegtől és a kimerültségtől. Azonnal a rendőrautóba ültették és a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházba szállították, ahol ellátták.
Szintén kedden, de már az esti órákban az autóbusz-állomáson találtak egy középkorú férfit az egyenruhások, aki a hóban feküdt erősen ittas állapotban. Nehezményezte a rendőri intézkedést, mivel elmondása szerint ilyen módon akart öngyilkos lenni. A rendőrök ezt természetesen nem hagyhatták, ezért mentővel a makói pszichiátriára szállíttatták. A férfi ekkor még megemlítette a járőröknek, hogy felesége otthon van egyedül egy tanyán, ahol nincs fűtés és áram sem. Mivel azt nem mondta meg, hol van ez a tanya, ezért azt a rendőrök gyorsan kiderítették, majd kimentek a feleséghez, aki valóban egy kihűlt tanyában didergett. A rendőrök őt is a városba szállították, ahol gondoskodtak ideiglenes elhelyezéséről.
Néhány órával később a földhivatal riasztója jelzett. A rendőrök ellenőrizték az ingatlant, amikor az udvarban egy férfit találtak. Elmondta, hogy nincs hová mennie, ezért akart ott aludni. A járőrök őt is meleg helyre vitték.
Folyamatosan odafigyelnek a tanyán élőkre is
A vásárhelyi rendőrök péntek óta 19 személy érdekében jártak el, mivel életük, testi épségük veszélyben volt. Többségükre az utcán találtak rá magatehetetlen állapotban. Volt köztük ittas is, de olyan is, aki elesett és nem tudott felállni. Őket a mentők szállították kórházba. Segítséget nyújtottak az egyenruhások több tanyai embernek is, akik a havazás miatt nem tudtak volna hazajutni. Őket a kihűlés megelőzése érdekében otthonukba vitték, de volt olyan is, aki átmenetileg a hajléktalanszállót választotta.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság folyamatosan kapcsolatot tart társszerveivel is, így amennyiben olyan bejelentést kapnak, hogy fogytán a tüzelő vagy az élelmiszer, értesítik a családsegítő munkatársait, akik minden esetben ellátják a rászorulókat. A járőrök ez idáig további 50 egyedül élő embert is felkerestek a polgárőrséggel együtt főként külterületen, akik közül 20-an szorultak segítségre a szélsőséges időjárás miatt. Őket a továbbiakban az önkormányzat munkatársai látják el.