Délmagyar logó

2018. 01. 23. kedd - Zelma, Rajmund -4°C | 4°C Még több cikk.

Az igazgató dönt, kikkel dolgozik

Vásárhely önkormányzata megkeresi a módját annak, hogy a reform után, jövő ősztől a legjobb pedagógusok maradhassanak a vásárhelyi általános és középiskolákban. Szakértői javaslat szerint formálisan megszüntetnék az oktatási intézményeket – és újakat alapítanának. A kezdeményezésről Lázár János polgármester elmondta: szeretnék, ha az igazgatók maguk választanák ki, kikkel akarnak dolgozni. A város új közoktatási koncepciójának végrehajtásáról a december 13-i közgyűlésen döntenek.
Az új közoktatási koncepció szerint idővel kiürülne a Klauzál-iskola Róka utcai telephelye. Fotó: Tésik Attila
Országosan egyedülálló lépésre szánná el magát a vásárhelyi önkormányzat, ha a város új közoktatási koncepciójának végrehajtásakor formailag megszüntetnék az oktatási intézményeket, s újakat alapítanának. Még a szakmai anyagot készítő Commitment Kft. szakértője, Környei László is merész húzásnak minősítette a közgyűlésen a javaslatukat. Elmondta: így új pedagógusgárdával dolgozhatnának az általános és a középiskolák. Az újjászervezett tantestületekben azok maradnának, akik bírják a szülők és a vezetők bizalmát.

Lázár János polgármester lapunknak elmondta: a cél nem az, hogy egy iskolából bocsássanak el pedagógusokat. Ezt nem is engedné meg. Ellenben az szeretnék, ha az igazgatók maguk választhatnák ki, hogy kivel, kikkel akarnak együtt dolgozni. Hozzátette: a jó vásárhelyi pedagógusok élveznek majd előnyt, őket szeretnék megtartani.
Minderről a december 13-i közgyűlésen lesz majd szó. A képviselők várhatóan akkor tárgyalják a közoktatási koncepció végrehatását. Nagy Judit oktatási, ifjúsági és sport csoportvezetőtől megtudtuk: a közgyűlésig kidolgozzák a munkajogi hátteret is.

A Kiss Lajos Általános Iskola szakmai önállósága továbbra is megmarad. Fotó: Tésik Attila
Megírtuk: a város új közoktatási koncepciója szerint 2007 szeptemberétől bezárnák a Szántó Kovács János Általános Iskolát. Közös igazgatás alá vonnák a Klauzál Gáborról, valamint a Kiss Lajosról elnevezett intézményeket. A törzsintézményi feladatokat a Klauzál látná el, míg a tagintézményi teendők a Kiss Lajos-iskolára hárulnának.

– Szó sincs a két intézmény összevonásáról – hangsúlyozta lapunknak Kocsis Tamás, a Klauzál-iskola igazgatója. – A közös igazgatás szakmai, gazdasági egyesülést jelent, nem pedig azt, hogy elkerülnek egyik vagy a másik iskolába a gyerekek. Ha ügyesen hajtjuk végre, akkor a szülők és a tanulók sem érzékelik a változást – jegyezte meg az igazgató.

Bezárnák a Róka utcai telephelyet

A Klauzál Gábor Általános Iskola életében nem csupán a közös igazgatás jelentene változást. Idővel ugyanis a koncepció szerint megszűnne az intézmény Róka utcai telephelye, ahol jelenleg két első, illetve két második osztály tanul. A tervek szerint ezek az évfolyamok is átkerülnének a Klauzál utcai épületbe. Kocsis Tamás igazgató elmondta: nincs akadálya annak, hogy egy épületben tanuljanak a diákjaik. Bár azt hozzátette: jelenleg teljes a kihasználtság a Klauzál és a Róka utcaiban is.

Azt Kocsis Tamás is elismerte, hogy a változásoknak lesznek egyéni vesztesei, hiszen ismereteik szerint összesen 50-100 közötti pedagógust bocsátanak el a városban. Konkrétumokat még nem lehet tudni, ezért is várják a december 13-i közgyűlést. Személyi kérdésekkel kapcsolatban nem tudott nyilatkozni.

– Nem éri veszteség a tagintézményi státussal a Kiss Lajos Általános Iskolát – jelentette ki Patócs Anikó, az intézmény igazgatója. – Szakmai önállóságunk továbbra is megmarad. Ez azért is fontos számunkra, mert az elmúlt években komoly szakmai munka folyt az iskolában. Ennek eredményeként tudtunk tavaly első osztályt indítani. Az intézményben minőségi fejlesztés ment végbe, nagy hangsúlyt helyeztünk a menedzselésére – magyarázta az igazgató. Patócs Anikó szerint a közös igazgatással szakmailag egymást tudja segíteni a két iskola.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Méz, gyöngydísz, péklángos

Vásárlás helyett inkább csak nézelődtek a vásárhelyiek tegnap, a karácsonyi vásár első napján. Több… Tovább olvasom