Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Az operett nagykövetei Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Tóth Éva és Leblanc Győző évek óta együtt járják a nagyvilágot. A sajtótudósítások sorra számolnak be ausztráliai, amerikai fellépéseikről, ahol főként a magyar emigráció tagjai hallgatják az előadóművészek által énekelt örökzöld operett slágereket.
Április 18-án, pénteken Vásárhelyre érkeznek, s 19 órától mutatják be a Petőfi Sándor Művelődési Központ színháztermében a „Szellők szárnyán" című önálló estjüket.

A televíziós nótakívánság-műsorból is jól ismert művészpár népszerű dallamokat kelt életre Hódmezővásárhelyen. A műfaj kedvelői a nótákon túl Lechár Ferenc és Kálmán Imre operettjeiből is hallhatnak majd egy-egy válogatást.

A magyar operett utazó nagykövetének is nevezett Leblanc Győző számára a zene és a közönség szeretete valóban az életet jelenti. Kevéssé ismert, hogy a sármos művész néhány évvel ezelőtt összeomlott - öccse halála után édesanyja agyvérzést kapott, s ráadásul Leblanc ebben az időszakban vált el feleségétől. A mély depresszióból az éneklés és a fellépések sorra húzta ki.

A művészt gyakran faggatják szokatlan családnevéről, hiszen Magyarországon valóban nem sok Leblanc él. Az operett magyar nagykövetének ősei Elzász-Lotaringia területéről, egy kis bányászfaluból származnak. Ükapja onnan költözött el Bécsbe, majd felségével együtt Mária Terézia betelepítési politikája következtében a Bánátba kerültek. Leblanc Győző anyai nagyapjától örökölte hangi adottságait.

„A külföldi sajtó az operett nagyköveteként emleget minket, s mi ezt az elnevezést szívesen felvállaljuk. Az emberek szeretete olyan pluszt jelent nekem, amit nem lehet pénzre váltani. Nem vagyok gazdag ember, sosem kaptam kitüntetést, nem előszobázom, nem kilincselek másoknál, hanem azoknak énekelek, akik szeretik az érzésekkel teli melódiákat" – nyilatkozta egyik interjújában életfelfogásáról a művész, akivel péntek este személyesen találkozhatnak az operett szerelmesei.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jubilál a Rotary Klub

Hódmezővásárhely - Két amerikai és egy brazil cserediákot is vendégül lát az újjáalakulásának… Tovább olvasom