Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Az öröm éve volt

Ezer éve nem láttalak, mintha nem is ugyanabban a városban élnénk, hogy vagy? A véletlenül összefutó ismerősök szokásos kérdésére a rövid válasz: köszönöm, jól. Sosem tudjuk meg, valójában mi foglalkoztatja a másikat, mi történt vele – és mi nem. A föntinél kicsivel hosszabb válaszért most mi keressük meg az önök ismerőseit. Milyen volt az éve?
Fotó: Tésik Attila
– Az idén a legnagyobb örömöm az evangélikus gyülekezetemhez, illetve az egyéves kántori szolgálatomhoz kapcsolódik. Ötven esztendeje nem indult Vásárhelyen hittancsoport, de most végre ez a régi kívánság is teljesült – tudtuk meg Deák Gabriella (képünkön) evangélikus kántortól.

Aki három kislány édesanyja, és jelenleg másodéves a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetem hittantanári szakán. Így rá hárult az a feladat – amit boldogan elvállalt –, hogy szervezze meg a hittanórákat. Evangélikus lelkész férje, valamint gyermekei, a 14 éves Tímea, a 6 éves Flóra és a 4 éves Laura mindenben segíti. Még a legkisebb is, hiszen a csöppség szinte ott van mindig körülötte. Laura nagyon jól kijön az ifjúsági közösség tagjaival is.

– Negyvenhat kisdiák jár hozzám, s javarészt nem vallásos családból érkeznek. Mivel énekszakos tanár is vagyok, közel áll hozzám a zene, ami köztudottan olyan, mint az imádság – folytatta.

Gabriellának ezért 2005 az öröm éve, hiszen sikerült ezt a nagy tettet végrehajtania. Az idei esztendőtől a fentin kívül még más boldogságot is kapott a fiatal kántor.

Májusban két jótékonysági orgonakoncertet is sikerült adni a Márton utcai templomban. A befolyt összegből pedig fedezni tudták a nyári evangélikus tábor költségeinek egy részét.

– A jövő évtől pedig azt várom, hogy a mienkhez hasonlóan minél több úgynevezett gyermekbibliakör is beindulhasson a városban. Ezenkívül még azt is szeretném, ha a jelenlegi negyvenhat kisdiákom száma legalább megduplázódna, valamint a kicsiken kívül a tinik is bekapcsolódnának a közösségbe. Tudom, őket nehéz a vallással megfogni, ezért filmklubszerűen foglalkoznánk velük a Biztos Szikla Klub berkein belül – árulta el Deák Gabriella.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bútorokat hozott lapunk Jézuskája

Bútorokat, ágyakat ajándékozott kiadónk a négy gyermekét szerény körülmények között nevelő… Tovább olvasom