Délmagyar logó

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 20°C Még több cikk.

Az új sétálóutcán rendezik az idei karácsonyi vásárt

Hódmezővásárhely - Az idei karácsonyi vásár számos újdonsággal, meglepetéssel szolgál majd a vásárhelyieknek. A karácsonyi vásárhoz kapcsolódik a jégpálya is, amely ahhoz hasonlóan idén szintén új helyre költözik: az Andrássy és a Dr. Rapcsák András utak kereszteződésénél lesz.
Az idei karácsonyi vásár számos újdonsággal, meglepetéssel szolgál majd a vásárhelyieknek – mondta Sonkoly Ágnes, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ munkatársa. Az egyik a helyszín: a Kossuth tér helyett a szeptember elején átadott Tornyai János Kulturális Városnegyed új sétálóutcáján helyezik el a várhatóan 20 bódét. A vásár december 2-án nyit, és 24-éig várja az ajándékvadászokat. Újdonság lesz, hogy felépítik a színpadot, amely a betlehemi jászolt „formázza", a nagyméretű állatokat – textilből, rongyból és egyéb nyersanyagokból – a helyi óvodások készítik. A színpadon szerdán, pénteken és vasárnap 17 órától tartanak fellépőnapot, ahol a szereplők karácsonyi, betlehemi jelenetekkel, énekekkel kedveskednek a közönségnek, és a vásárlókat is bevonják a produkciókba. Nagy adventi koszorút is elhelyeznek, amelyen vasárnaponként az egyházak képviselői és a városi elöljárók gyújtanak meg egy-egy gyertyát. A karácsonyi hangulatot idézik majd – a sétálóutca kivilágításán túl – a bódék közé tett díszek, valamint a tervek szerint több ponton elhelyezett, védőkerettel körbevett melegedőhelyek – vaskályhákban ropog majd a tűz.

A karácsonyi vásárhoz kapcsolódik a jégpálya is, amely ahhoz hasonlóan idén szintén új helyre költözik: az Andrássy és a Dr. Rapcsák András utak kereszteződésénél lesz. Az építési munkálatokat már megkezdték, jelenleg az alapokat alakítják ki. A pálya december 2-ától – az időjárás függvényében – február végéig várja majd a korcsolyázni vágyókat, használata a vásárhelyieknek, hagyományosan, ingyenes. Mindennap délelőtt 10 órától este 8-ig tart nyitva, viszont a hétköznapokon délelőtt 10 és 11, valamint 4 és 5 óra között csak a 10 éven aluli gyerekek vehetik igénybe a jégpályát. A téli sportok szerelmesei ebben a szezonban is kölcsönözhetnek korit a pályánál – tudtuk meg Göbl Vilmostól, az önkormányzat sajtóreferensétől.

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. Szimur 2012. november 14. 07:39
    „Vásárhely egy különleges város, hiába van fedett uszodája már kb. fél éve nem üzemel a benne levő melegvizes medence de most már sajnos az úszómedence se kb. másfél hét óta. Mindenki a kinti medencében zsófolódik. Meddig??”
  • 31. pixelplus 2012. november 11. 20:10
    „"Csak ő ...mára más lett."

    mi bajod a melegekkel?:)”
  • 30. papika56 2012. november 11. 19:23
    „T.-27.
    Barátom ! én SOHA NEM a vásárhelyi embereket piszkálgatom.Semmi bajom velük.
    Inkább a vezetőség barom ötleteivel van. De csak a véleményem írom le --nem bántásként. Almásival még jókat buliztunk --annó a Fekete Sasban. ismerem min. 22 éve. Csak ő ...mára más lett.
    Olvasd vissza a régi kommentjeimet.”
  • 29. xenopus 2012. november 11. 18:47
    „"a tervek szerint több ponton elhelyezett, védőkerettel körbevett melegedőhelyek - vaskályhákban ropog majd a tűz"
    Ez az USA-ban úgy néz ki, hogy egy vashordót vagy kukát hordanak tele és azt gyújtják meg. Úgy melegednek a hajléktalanok.”
  • 28. hecsedli 2012. november 11. 17:50
    „16. Schwalbe 2012.11.10. 16:45
    Nálad a pont,bár ezeknek hiába írsz bármit is...”
  • 27. tobaccoroad 2012. november 11. 15:33
    „21, És ez feljogosit,hogy folyamatosan sértegesd a vásárhelyi embereket mondjuk ez téged minősit hogy mekkora ....”
  • 26. papika56 2012. november 11. 14:45
    „Van ismerősöm ott Vásárhelyen --mert pár évet éltem ott, dolgozni vissza jártam.A barátnőmnél laktam a Sz.László utcában. anno.”
  • 25. papika56 2012. november 11. 14:42
    „T. 21.
    Te barátom még meg se voltál , amikor én már 3 műszakban NC eszterga mellett dolgoztam !FÉG.
    Nem vakargattam a <moderálva> 42 évig ! hanem keményen becsületesen DOLGOZTAM !”
  • 24. tams073 2012. november 11. 13:54
    „portis nagyon jol irtál és nekem még annyi jut eszembe, hogy szánalmas gusztustaln ez a törekvés, hogy lenyomják mennyire nagy szükség van erre a kulturális negyedre.Az pedig, hogy elöljároknak képzelik magukat mint valami királyok mélységesen felháborit! Nem elöljárok hanem a város polgárainak képviselöje fizetett alkalmazottai a poégármesterrel eggyütt”
  • 23. portis 2012. november 11. 09:40
    „16. Schwalbe 2012.11.10. 16:45

    Miért gondolod hogy a forraltbor fontosabb mint az internetkepcsolat?
    Nagyon is elképzelhető, hogy valaki éppen azért nem tud forraltborozni, mert
    befizeti a telefon és internetszámláját. Amikor egy család spórolni kényszerül az elsők között
    mond le a szórakozási lehetőségekről, például hogy vidáman korzózzon és forraltborozzon a városi és egyházi elöljárók társaságában. Akik ráadásából az ő adójából fényezik magukat gyertyagyújtással, az ő adójából épített jászolszínpadon.”
  • 22. UtólagKapitány 2012. november 11. 08:13
    „Remélem, hogy Lázár és felesége és gyerekei helyettünk munkanélküliek és szegények helyett is költekeznek majd a karácsonyi vásárban.”
  • 21. tobaccoroad 2012. november 10. 23:57
    „13, Odaállsz az NC eszterga mellé napi 10 órába mint és nem minősíted ismeretlenül a vásárhelyi embereket tied a munka....”
  • 20. portis 2012. november 10. 18:05
    „Csak nekem furcsa ez a városi elöljárók kifejezés?
    Lassan kegyelmes urak lesznek...”
  • 19. mivan? 2012. november 10. 17:39
    „tobbaccoroad :bocs.
    Akkor az újságot felkérném, hogy az adventi vásár végén kérdezze meg a kereskedőket milyen volt a forgalmuk.”
  • 18. pixelplus 2012. november 10. 17:35
    „de optimisták vagytok ma, ennek örülök:) egy ilyen cikkre azt hittem, hogy az itteni szokásokhoz híven a 17 hozzászólásból 16-an jelzik, hogy se pénz se munka az idei karácsony az éhenhalásról fog szólni lázár meg él mint marci hevesen - az elmúlt 10 évben mindig ez volt a tendencia. viszont most 10-nél többen nem akartok megfagyni vagy éhenhalni. jó az irány, így tovább!”
  • 17. UtólagKapitány 2012. november 10. 16:50
    „Rendezzenek karácsonyi vásárt, de állás börzét is, mert nincs munkahelyünk amiből megélnénk! Köszönjük!”
  • 16. Schwalbe 2012. november 10. 16:45
    „Aki akar(és tud)dolgozni az talál magának munkát...Az embereknek más az értékrendjük,mert rengeteg pénz megy el cigire,piára,értelmetlen baromságokra,ahelyett,hogy ésszerűen beosztaná! Ha annyira nincs pénz,akkor mond le az internetet,vagy a kábel TV-t,ne vegyél érintőképernyős telefont stb...Ha tudatosan vásárolsz és nem szórod el a pénzt akkor igenis meg lehet élni!
    Nem hiszem el,hogy nem engedhetitek meg magatoknak,hogy ne igyatok meg egy forralt bort a családotokkal!”
  • 15. roxper 2012. november 10. 16:30
    „Szegény árusok nagyot fognak szívni, megemelt helypénz és kizárólag nézelődő, üres pénztárcájú emberek...”
  • 14. portis 2012. november 10. 16:24
    „9. tavimaszlag 2012.11.10. 15:05

    Nahát... melyik suliba jár a gyerkőc?

    Amúgy anélkül hogy fanyalognék, szeretném megjegyezni hogy az ingatlanadó (ja bocs építményadó)
    negyedik részletét éppen a karácsony előtti hetekben kell majd befizetnem. Ez rögtön mehet a jászolépítésre.
    Külön örülök hogy hozzájárulhatok egyházi és városi "elöljáróink" méltón, gyertyagyújtással tudják megünnepelni a karácsonyt. A jégpálya csak hab a tortán, meg sem merem kérdezni mennyibe kerül.”
  • 13. papika56 2012. november 10. 16:13
    „T.6. tobaccoroad ???
    Tudod haver már ledolgoztam 42 évet !! bele is rokkantam. Nem íróasztal mellett, hanem 3 műszakban a FÉG be !Elmennék még dolgozni --csak tudod haver --tolókocsis székkel --nincs aki foglalkoztasson.
    DE ha te --igen --akkor hív és megyek !”
32 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

130 gyerkőc az oviolimpián

13 óvodából, 130 gyerkőc vett részt a vásárhelyi Szent István Általános Iskola és Óvoda tizenegyedik alkalommal megrendezett oviolimpiáján. Tovább olvasom