Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

Bacsa és Havránek: Feketéné elfogult

Kifogásolta két képviselő azt a névsort, amelyet a vásárhelyi választási bizottság összetételére javasolt a tegnapi rendkívüli közgyűlésen a város jegyzője. Bacsa Pál és Havránek Ferenc elfogultnak tartja Feketéné Szemző Margitot, aki Lázár János ügyvédje volt egy perben.
Közel egy órát vitatkoztak a tegnapi rendkívüli vásárhelyi közgyűlésen a helyi választási bizottság tagjelöltjeinek névsoráról. A bizottság tagjainak Korsós Ágnes jegyző Feketéné Szemző Margitot, Felletár Lászlót és Melegh Emesét javasolta, míg póttagnak Hegedűs Pálnét és Kis Andrást jelölte. Bacsa Pál szocialista képviselő azt kérdezte a jegyzőtől, valóban alkalmasnak tartja-e a feladat elvégzésére a jelölteket.

A városatya ugyanis elfogultnak találta az országgyűlési választásokon is hasonló összetétellel működő bizottság tevékenységét – a jobboldali jelöltek javára. Azt mondta: ennek az is jele volt, hogy a megyei választási bizottság sorra változtatta meg a vásárhelyi bizottság döntéseit. A jegyző ezzel kapcsolatos bírósági beadványait pedig elutasították. Bacsa úgy vélte: korrekt, igazságos, szakmailag megalapozott bizottsági döntésekre van szükség, nem pedig arra, hogy Vásárhelyt rossz példaként említsék.

Bacsa a jegyzőt is elfogultsággal vádolta. Felhozta példának azt a tavaszi kampányidőszakban történt esetet, amikor Korsós Ágnes a közgyűlésen elmondta, ő is Lázár Jánosra fog szavazni. Sőt – rótta fel a képviselő – a jegyző a 2002-es kampány idején, jóval március 15-ét követően kokárdát viselt a kabátján, amit akkor szintén a jobboldal jelképének emlegetett mindenki.

Korsós Ágnes jegyző válaszul közölte: 2002-ben a szavazatszámláló bizottság tagjai csak pártjelvényt nem viselhettek, ám a kokárda nem minősült annak. A mostani bizottsági jelöltekről elmondta: mind köztiszteletben álló személyek, a tavaszi választások alkalmával a megyei közgyűlés választotta meg őket. A bírósági beadványait – s ezt a polgármester is megerősítette – pedig kiegyensúlyozott arányban fogadták vagy utasították el.

Havránek Ferenc, a Munkáspárt képviselője szerint az említett arány kétharmad-egyharmad volt. Kijelentette: nehezen elképzelhető számára, hogy a polgármestert a bíróságon képviselő ügyvéd, Feketéné Szemző Margit elfogulatlan lenne, ám – tette hozzá – bizonyára törekszik arra. A városatya szerint „az lenne a legjobb, ha Feketénét megszabadítanák a bizottsági tagsággal járó tehertől."

Lázár János válaszul elmondta, Feketéné nem büntetőperben volt az ügyvédje, hanem abban a polgári eljárásban, amelyet egy kijelentése miatt Mónus Áron indított ellene.

A testület az egyórás vitát követően az eredeti előterjesztés alapján szavazta meg a helyi választási bizottság összetételét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tucatnyi roncs a vásárhelyi utcákon

Főleg panel- és társasházak parkolóiban lehet használaton kívüli autókat találni Vásárhelyen. A… Tovább olvasom