Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 0°C | 11°C Még több cikk.

Bál, lakozás és búfelejtés Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - A városban a bálok közül több is évtizedes múltra tekint vissza. A szezont a Bethlen Gábor Református Gimnázium bálja nyitja. 103 éve a gazdák báljával avatták a Fekete Sast.
Vásárhelyen 1869-től jelentek meg helyi újságok, amelyek rendszeresen beszámoltak a báli, farsangi eseményekről. De már ezt megelőzően – az 1810-es évekből vannak adatok – is rendeztek a céhek lakozás néven vidám, zenés összejöveteleket a városban – tudtuk meg Borus Gábortól, a Németh László Városi Könyvtár helyismereti munkatársától. Ebből következik, hogy valószínűleg már a 18. században is lehettek ilyen mulatságok, amelyek igazából a polgárosodás térhódításával terjedtek el.

– Az első helyi lapok megjelenésétől, vagyis 1869-től már pontosabb, részletesebb krónikával bírunk – mondta Borus –, a tudósításokból kiderül: minden társadalmi réteg, szakmai csoport igyekezett megrendezni a maga bálját, vagy ahogy annak idején még nevezték, búfelejtését. Összegyűltek mulatni a gazdák, az ácsok, az építőmunkások, a fuvaros ifjak, a kereskedelmi alkalmazottak, a besorozott ifjak; a rászorulóknak gyűjtött rendezvényével a vöröskereszt, a katolikus nőegylet, és így tettek az izraeliták is.

Idén is a Bethlen-bál nyitotta a báli szezont Vásárhelyen. Fotó: Tésik Attila
Idén is a Bethlen-bál nyitotta a báli szezont Vásárhelyen.
Fotó: Tésik Attila

A külterületi, tanyasi összejövetelek úgynevezett batyubálok voltak – hasonlók akadtak azért a városban is –, olvasókörökben, iskolákban rendezték, és mindenki vitte magával elemózsiáját, az elfogyasztandó vacsorát. A béresbálokat vásárhelyi specialitásnak nevezik a korabeli „hírmondók" – azért valószínűleg másutt is voltak hasonlók –, ezeket általában szilveszter vagy újév napján tartották vendéglőkben, kocsmákban. A cselédek, béresek ilyenkor szerződhettek el a következő esztendőre.

Napjainkban is több vigasságot ülnek Vásárhelyen, orvosok, sportolók, diákok kapcsolódnak ki együtt. Az egyik legnagyobb múltú a gazdabál, 1906. január 6-án ezzel avatták a Fekete Sast, és a két világháború között élte virágkorát, akkor volt a legjelentősebb. Idén most szombaton este 7 órától rendezik meg, természetesen a Fekete Sasban, és 2005-ben a 100. alkalmával tértek vissza a múlt század elejei hagyományokhoz – tudtuk meg Huszár Lajostól, a rendező Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület elnökétől. Érdekesség: 1949 és 1991 között nem tartották meg a gazdák mulatságát, a számozást mégis úgy alkalmazzák, mintha minden évben báloztak volna.

A szezonnyitó

Hagyományosan a Bethlen Gábor Református Gimnázium összejövetele nyitja Vásárhelyen a báli szezont. – Évtizedek óta bálozunk, és a mi összejövetelünk különlegessége, hogy az ország többi középiskolájától eltérően külön rendezzük a szalagavatótól. Korábban a Fekete Sasban tartottuk, de egyre népszerűbb lett, és átköltöztünk a Hódtói Sportcsarnokba, amit 1994-ben a Bethlen-bállal avattak. Ezeken a rendezvényeken diákjaink és szüleik mellett bárki részt vehet – mondta el Bálint Vilmosné gimnáziumi igazgató.

Olvasóink írták

  • 5. yuhvan 2009. február 15. 23:04
    „Az egyik legnagyobb múltú a gazdabál, 1906. január 6-án ezzel avatták a Fekete Sast, és a két világháború között élte virágkorát, akkor volt a legjelentősebb. Idén most szombaton este 7 órától rendezik meg, természetesen a Fekete Sasban
    Itt nem a Gregus bálról, hanem a GAZDA BÁLról ír Imre Péter, ami két különböző bál :)”
  • 4. SympleX 2009. február 15. 20:28
    „A bethlen nyitotta, január 10-én, nem? Mindig a bethlen az első, csak az a baj, hogy a cikk nem túl aktuális, lassan a báli szezon zárásáról kéne írni, nem a nyitásáról. :)”
  • 3. JB007 2009. február 13. 21:13
    „Ah, azok a szép emlékű, meghitt, gyönyörű diákbálok!
    Rongyrázás a ruha terén (Tisztelet a kivételnek!), atomrészeg tinédzserek, összehányt WC-k. Az utóbbi időkben ez biztos sokat változott gondolom...

    Hmvhelyi társasági esemény, ja.”
  • 2. xanadu 2009. február 13. 16:46
    „utóirat: http://www.kzs.hu/”
  • 1. xanadu 2009. február 13. 16:44
    „Valahogy elkerülhette IMRE PÉTER figyelmét, hogy a Gregus január 31-éa a Fekete Sasban már megnyitotta...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2009-ben megismétlődik a tavalyi időjárás

Hódmezővásárhely - A tavalyi és a tavalyelőtti év időjárása jön vissza az idén is – állítja Szabó Sándor, aki 46 esztendeje mindennap feljegyzi megfigyeléseit. Tovább olvasom