Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Baldio duó a cirkuszban

A kanadai Vancouverben, 97 éves korában, a közelmúltban hunyt el a neves repülőakrobata és kötéltáncos, a vásárhelyi Diószegi Sándor, aki először mutatta be védőháló nélkül a duplaszaltót. Az egykor világhíres Baldio duó, majd a 4 Ameronis tagja aktív pályafutását követően a tehetséges fiatalokat tanította.
A közelmúltban a kanadai Vancouverben hunyt el 97 életévében Vásárhely fia, a kiváló akrobata Diószegi Sándor.

Kötélen kerékpároztak

Diószegi Sándor egyszerű vásárhelyi fiatalemberből várt világszerte ismert és híres akrobatává, mégpedig nem mindennapi módon.
A korabeli sajtó szerint történt ugyanis, hogy 1931 tavaszán bizonyos Strohscheiner Arthúr német artista-kötéltáncos elhatározta, megszörnyülködteti a vásárhelyieket. Másnap közhírré is tétette Szénási bátyóval, a város dobosával, hogy a következő vasárnap este 8-kor hajmeresztő dolgokat fog cselekedni a bíróság és a posta tetőzete között. Az érdekes az lesz, hogy mindezt csak alulról lehet majd megtekinteni.

Diószegi Sándor sosem vesztette el jókedvét Fotó: DM/DV fotó

A vásárhelyiek a megjelölt időben ámulva meresztették a nyakukat és szemüket, míg az artista odafenn palacsintát sütött, majd egy kötélen dugóhúzó formában egy nemzetiszín zászlóval a földre siklott. A nem mindennapi mutatványtól elkápráztatott tömeg elszéledt, s két hazafelé tartó fiatalember, Balogh Mihály és Diószegi Sándor elhatározta, ennél különb dolgokat mutatnak be hamarosan. Olyanokat, melyekről az újságok is beszámolnak majd. Szorgalmasan gyakoroltak. A következő esztendőben a kikiáltó a vezetéknevükből összerakott Baldio duó mutatványát hirdette. A két fiatalember valóban túltett a német artistán, ők a kifeszített kötélen kerékpároztak, bemutatták a halálugrást, hátrafelé jártak, sőt bukfenceztek is. Persze a tömeg tombolt. Az egykori tudósító szerint a két artista fehér trikóban, élére vasalt nadrágban porcelánbabának tűnt a magasban.

Találkozott Josephin Bakerrel

A Baldio duó később szép sikert aratott a magyar, majd a nemzetközi cirkuszvilágban is.

A 4 Ameronis. Baj volt a részeg tengerésszel Fotó: DM/DV fotó

Kormos, mint az ördög

A baldiok sikere nyomán több hasonló csoport is alakult Vásárhelyen, így a négytagú ARNISS (Herczegh Sándor, Juhász Imre – majd mikor lezuhant, őt Suba István követte –, Pataki Sándor, Tóth Ernő). Ez a csoport két alkalommal is szerepelt a városban 60 kilós rúdjaikkal ott egyensúlyoztak a mai Kossuth tér 6. szám alatti palota és a szemközti épület közt kifeszített kötélen. A második előadáson élő tűzijátékot ígértek, a mit sem sejtő tömeg annyit látott, hogy Tóth Ernő kabátban lépett a kötélre, hátán egy kis szekrénykével, melyből egyszerre petárda és tűzeső tört fel. E láttán a közönségsoraiban pánik tört ki, s az artista kabátja is meggyulladt. A korabeli sajtó némi kárörömmel jegyezte meg, hogy a kötéltáncos olyan kormos lett, mint az ördög.  
Diószegi Ilona közlése szerint a valóságban édesapja akrobata pályafutását a Beketoff és Czája cirkuszban kezdte, mint légtornász-trapéz artista, repülőartista. Duplaszaltóval egybekötött repülésével ámította el a közönséget csoportjával, a 4 Ameronissal. Nagy sikert aratott Budapesten, s Európa nagyvárosaiban egyaránt. A kontinensen ő volt az első repülőakrobata, aki háló nélkül mutatta be a duplaszaltót. Egyetlen egyszer esett csak le, mégpedig az olaszországi Brindisiben, azért, mert akkor éppen gyomorrontásban szenvedett.

Szerencsére nem esett komoly baja. Csakhogy elhatározta: új produkcióba kezd, s ehhez találta meg partnerként Vásárhelyen Balogh Mihályt. Így született meg a Baldio művésznév, s mutathatták be a magas kötélen, a helyi közönség előtt is az egyensúlyozó számukat, létrával, székkel, kézen állva a drótkötélen. Maga mondta lányának, hogy 18 éves korában nagyon megtetszett neki a banánszoknyájáról világhíres táncos Josephin Baker. Két évvel később szálláshelyén a budapesti Hotel Royalban éppen ment felfelé a lépcsőn, amikor megpillantott egy elegáns, barna bőrű, lefelé igyekvő nőt: Josephin Bakert.

A Baldio később kettévált, a 4 Ameronis a kontinens leghíresebb cirkuszaiban lépett fel.

Kanadában magyarul

A két fess fiatalemberből álló duóra az idősebb és a fiatalabb generáció is emlékezhet még Vásárhelyen. A fiatalabb főleg azért, mert aktív pályafutása befejezése után Diószegi Sándor felkarolta a fiatal tehetségeket, felkészítve azokat a cirkuszvilág kihívásaira. Bízott abban, közülük valaki a nyomába léphet.

Három évtizeddel ezelőtt Kanadában telepedett le, 71 éves korában tanult meg teniszezni, s olyan jól játszott, hogy állandó partnerei is akadtak. Csakhogy sosem tanult meg angolul, s élete utolsó két évében ez nagyon bántotta.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hússzoros árat kérnek a földjükért Mindszenten

Művelési ágtól függően négyzetméterenként 10-150 forintot fizet a mindszenti önkormányzat azoknak,… Tovább olvasom