Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Bállal emlékeztek a száz évvel ezelőtti bálra

Száz évvel ezelőtt rendezte első bálját a Fekete Sasban a vásárhelyi gazdák 1879-ben alakult egyesülete. A centenárium előtt emléktábla-avatóval, lovasbandériumos felvonulással és gazdabállal tisztelegtek a tizenöt éve újjáalakult egyesület tagjai.
Gazdaünnep a Kossuth téren Fotó: Tésik Attila
A református ótemplomban istentisztelettel emlékeztek meg pénteken délelélőtt a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület elhunyt tagjairól, s ezzel kezdődött meg az az egész napos programsorozat, melyet az eredetileg 1879-ben alakult, majd tizenöt esztendeje újjászervezett egyesület tartott a száz évvel ezelőtti első gazdabál évfordulóján. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő felavatta az Andrássy úton állt egykori székház emléktábláját. Lázár emlékeztetett, hogy 1848 után a város körüli földek 95 százaléka kis- és középbirtokos gazdák tulajdonában volt. A helyi gazdák a helyi politikában is hallatták a szavukat, hiszen a közgyűlésben döntő szerepet játszottak – emelte ki Lázár János. A Kisgazdapártot, s vele gazdatársadalmat is az 1949 utáni diktatúra lelki és fizikai terrorja semmisítette meg. A rendszerváltás után újjáalakult Gazdasági Egyesület arra vállalkozott Nagy Kovács János vezetésével, hogy ismét összefogja a helyi gazdálkodókat. Az egykori székház emléktábláját Lázár János és Huszár Lajos , az egyesület jelenlegi elnöke leplezte le. Délután a Fekete Sasban a gazdagyűlés előtt tartott sajtótájékoztatón mutatták be a Fidesz megyei országgyűlési képviselőjelöltjeit. A Gazdakörök Megyei Szövetségének gyűlésén Jakab István, a Magosz elnöke Kormányígéretek és valós tények a magyar mezőgazdaságban címmel tartott előadást, míg Ángyán József, a Szent István Egyetem Környezetgazdálkodási Intézetének igazgatója a magyar gazdák agrár- és vidékfejlesztési programját mutatta be. A gazdák lovasbandériumos és fogatos felvonulása délután indult a Serház térről, hogy megérkezzék a Kossuth térre. A napot este gazdabál zárta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egymásra várnak a polgármesterek

Mártély, Mindszent polgármestere szerint is a vásárhelyi kollégának, Lázár Jánosnak kellene… Tovább olvasom