Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Balogh Imsi Sportközpont: októberben lesz a névadó

Hódmezővásárhely - A 2008-ban épült új belvárosi sportcsarnoknak novemberben adta a Balogh Imsi Sportközpont nevet a városi közgyűlés. Azóta nem történt semmi, a hivatalos névadóünnepséget az októberi Őszi Heteken tartják.
A belvárosban, az Eötvös udvarán PPP-konstrukcióban, nettó 800 millió forintból épült meg tavaly Vásárhely legújabb sportcsarnoka, a kivitelező a K' Art Építő Zrt. volt. A munkálatokról szóló beszámolókban hívtuk Eötvös-csarnoknak, új belvárosi sportcsarnoknak és K-Arénának, sokáig úgy tűnt, utóbbi marad a hivatalos elnevezés. Az augusztus 31-i avatón ideiglenes nevet kapott: HÚS, vagyis Hódmezővásárhely Új Sportcsarnoka.

Az illetékesek érezték, ez nem jó megoldás, keresni kell valami frappánsabbat, amivel emléket állíthatnak a város egyik elismert sportolójának, testnevelőjének. Szeptember elején indult a kezdeményezés: adjunk nevet a csarnoknak. A javaslatokat a város honlapjára és a www.delmagyar.hu-ra vártuk, de telefonon, SMS-ben és személyesen a vásárhelyi polgármesteri hivatalban is közölhették ötleteiket a játékba beszállók. A legnépszerűbbnek a VÁSA (Vásárhelyi Sportaréna) és a Balogh Imre Sportcsarnok bizonyult.

A sportközponton októberig még az Aréna felirat virít. Fotó: Tésik Attila
A sportközponton októberig még az Aréna felirat virít.
Fotó: Tésik Attila

A pontos névről a november végi rendkívüli közgyűlés döntött: Balogh Imsi Sportközpont. Azóta nem történt semmi. A homlokzaton még az Aréna felirat virít, és a bejáratnál „csak" az építés tényét örökítették meg. A legendás testnevelőre, Balogh Imrére aprócska emléktábla sem utal.

– Nem feledkeztünk el a ceremóniáról. Mivel Balogh Imsi Vásárhely sportéletének legendás alakja volt, ezért a róla elnevezett sportközpont névadójára csakis olyan rendezvény részeként kerülhet sor, amely a helyi kultúra értékeit, a hagyományok szépségét és fontosságát, valamint a közösségi összefogás erejét ünnepli. Ezért esett a választás a Vásárhelyi Őszi Hetekre, amelyet idén október 2-ától rendezünk meg – nyilatkozta lapunknak Göbl Vilmos sajtóreferens.

Olvasóink írták

  • 6. Dongó 2009. szeptember 05. 10:24
    „Hát akkor ki a f@sz szavazott reá? De most nem ezen kell rágódni: Balogh Imréről ez a legkevesebb, hogy így megemlékeznek.
    A jövőt illetően pedig mindenki gondolja át, hogy hova teszi az "X"-et, bár ez a kisnapoleon gondoskodik, gondoskodott már a jövőről, a saját jövőjéről.
    Szebb napot mindenkinek.”
  • 5. fip 2009. szeptember 02. 19:23
    „Ne magadból indulj ki aranka, én pl. soha nem szavaztam lázárra, mert nem is szavazhatok (itt)...”
  • 4. Filctoll 2009. szeptember 02. 18:04
    „Tdi én még emlékszem hogy átadás előtt 2 órával verette le a "K" betűt az AÉNA szó elől. Nehogy má K art legyen az aréna. Miért nem volt jó ez a megnevezés? Mindent névhez kell kötni? Mi lesz egy nagy rendszerváltás után? Sokmindent visszakeresztelünk? Felesleges névhez kötni. Jah, kérem megint avatunk!”
  • 3. aranka2 2009. szeptember 02. 14:11
    „Kedves Írástudatlan, figyelmetlen voltál, elfelejtettél helyesírási hibákat elhelyezni szövegedben!
    Tartalmilag meg az a baj, hogy kedves zsarnokunk nem csak próbálja hülyének nézni választóit, mi valóban hülyék is vagyunk, hiszen többségünk állandóan megszavazza!”
  • 2. Írástudatlan-Tdi. 2009. szeptember 02. 11:49
    „Ugyan már! Nem kell a jól megszokott Lázárféle rizsa! Ha már egyszer nevet kapott valami vagy valaki azt ugye anyakönyvezni szokták. Vagy Boldizsárkának is csak adott neve van és nincs anyakönyvezve???? De bezzeg az a főmedvény a Kossuth téren ott a Kossuth apánk tövében az a Rapcsáknak nevezett hatalmas nagy kődarab az azonnal és egyből létre lett hozva. Mondjuk arról nem egészen kérdezték meg a Vásárhelyi lakosságot hogy akarják e? És még is hipp és hopp kinőtt a főldből! Úgy látszik hogy továbbra is próbálja hülyének nézni a város lakosságát ez a diktátor.”
  • 1. fip 2009. szeptember 01. 13:35
    „fekete sas!
    Készítsétek imrének a barnasört!!!
    És egyre gyakrabban, hiszen megkezdődött a tanítás!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra Zsótér nélkül ülésezett a testület

Nyolcadik alkalommal nem vett részt a város testületi ülésén Mindszent polgármestere. Tovább olvasom