Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Barna Szilárd, a rocker vőfély

Mindenki vőfély a négytagú vásárhelyi Barna családban: a két szülő és a két fiú is. A fiatalabbik, a most 25 éves Szilárd hétévesen kezdett ismerkedni a különleges mesterséggel. Egy számítástechnikai üzletben, értékesítőként dolgozik, és amellett, hogy szombatonként lakodalmakat „vezet", egy rockegyüttesben szólógitározik, énekel. Így nem ritka, hogy a koncertről egyesen egy lagziba siet.
A vőfély egyben a béke nagykövete is – véli az 57 esztendős Barna László. A vásárhelyi vőfélycsalád legidősebb tagja szerint ez azért van így, mert nem csupán az a feladatuk, hogy levezessenek egy-egy lagzit, hanem néha ők simítják el a kisebb-nagyobb félreértéseket, nézeteltéréseket is a két ünneplő család között.

A férfi 1973 óta vőfély. Felesége, Barna Lászlóné Magdi korábban sofőrként segítette, de egyszer beugrott férje helyett, s azóta önállóan is dolgozik. Nagyobbik fiuk, a 31 éves László először a szülőknek segített, majd 15 esztendős kora óta egyedül vezeti a lakodalmat. Néha ceremóniamesteri szerepet is vállal, mert néhány fővárosi lakodalmon ezt kérik tőle, nem a hagyományos értelemben vett vőfélyi teendőket.

A staféta-, jobban mondva a vőfélybotot a kisebbik fiú, a 25 éves Szilárd is átvette. Hétévesen még kisvőfély volt, de a bátyjához hasonlóan 15 esztendősen önállósodott. Azóta már 384 lagzin van túl.

A szöveg ma is a régi

Barna Szilárd első vőfélyi munkája az úgynevezett levesköszöntő volt, vagyis ő mondta azt a verset, mely után azonnal felszolgálták a gőzölgő finomságot. Érdekesség: tizennyolc esztendő elteltével ma is ezzel a mondókával hozza be a levesestálat: „Itt a forró leves, az étkek alapja. Vigyázzon a szájára, aki ezt bekapja, mert ez veti meg a többi jó éteknek az ágyat, kívánok mindenkinek a leveshez nagyon jó étvágyat!"  
– Akkor nem voltam szégyenlős, most pedig már nem vagyok az, így bátran kiállok az emberek elé. A rókafejes vőfélybotom 1989-ben még a torkomig ért, de most már csak csípőmig – mesélte nevetve Szilárd.
A vőfélykedést másodállásként végzi, mert egy szegedi számítástechnikai üzlet értékesítője. Ennek ellenére egy évvel előre szinte valamennyi szombatja foglalt, ennyi esküvőre kérték fel. Ötszázötven fős volt a legnagyobb lagzi, amit lebonyolított. Királyhegyesen szinte az egész falu részt vett a mulatságon, amit egy hatalmas hagymatárolóban tartottak. Természetesen a násznép megjelenése előtt két locsolóautó mosta tisztára az épület padozatát.

A családnak saját honlapja is van, ahol Szilárdot „rocker-motoros-vőfélynek" titulálják. Ez azért van, mert a Belphegor nevű együttesben énekel, szólógitározik. Magáról csak annyi jegyzett meg erre: „előbb bőrnadrágban nyomulok, majd hímzett ingben kikérem a menyasszonyt!"
Előfordult már, hogy hajnali háromig játszott a banda egy szentesi motorostalálkozón, majd Szilárd vonatra szállt, mert Szombathelyen elvállalt egy lagzit. Jövő augusztusban viszont a saját esküvőjét tartja. A kérdésre, ki lesz azon a vőfély, csak annyit mondott: „mindegy, csak ne dumáljon sokat, mert azt nem szeretem!"

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagyobb teher az ügyelet

A július elseje óta érvényben lévő új ügyeleti rend szinte megoldhatatlan feladat elé állította a… Tovább olvasom