Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 24. péntek - Eszter, Eliza

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Hódmezővásárhely hírek > Befejeződött a nyomozás a székkutasi Új Élet Szövetkezet ügyében

Befejeződött a nyomozás a székkutasi Új Élet Szövetkezet ügyében

Befejezte a nyomozást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya és az iratismertetéseket követően az iratokat vádemelési javaslattal a Hódmezővásárhelyi Városi Ügyészségnek küldi meg a székkutasi Új Élet Mezőgazdasági Szövetkezet gazdálkodásával összefüggésben.

Delmagyar.hu - 2012.06.11. 10:57
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
Az ügyben egy feljelentés alapján a Csongrád Megyei Főügyészség rendelt el nyomozást, amelynek teljesítésével a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályát bízta meg.

A megalapozott gyanú szerint a székkutasi Új Élet Mezőgazdasági Szövetkezetnél egy kártalanítási eljárás keretében megállapították, hogy ki az a 821 személy, aki az úgynevezett visszamaradt földrészletekből részesül. Meghatározták a kártalanításként járó terület nagyságát és értékét aranykoronában valamint forintban, majd a szövetkezet ezekre 2006. október 3-án adásvételi szerződést kötött. Az adásvételi szerződés, valamint a jogszabályok értelmében a kapott kártalanítási összeget a szövetkezet haladéktalanul köteles lett volna a vagyonnevesítéssel érintett tagjai között felosztani.

A vevő a szerződésben meghatározott összeget, összesen több mint 100 millió forintot 2007. március 30-án átutalt a szövetkezet számlájára. A szövetkezet azonban nem tett eleget a felosztási kötelezettségének, hanem a megalapozott gyanú szerint a pénzt a szövetkezet működésére fordította. A nyomozás megállapítása szerint az érintett tagoknak a mai napig nem fizették ki a nekik járó pénzt, és arra a szövetkezet vagyoni viszonyai miatt reális esély sincs.

A fentiek alapján a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya összesen 821 rendbeli sikkasztás bűntette, illetve értékhatártól függően sikkasztás vétsége megalapozott gyanúja miatt hallgatott ki gyanúsítottként egy 60 éves székkutasi férfit.

A nyomozás során megalapozott gyanú merült fel arra is, hogy a szövetkezet vezetése egy tartozáselismerő nyilatkozat kapcsán több mint 15 millió forint vagyoni hátrányt okozott a szövetkezetnek. Ebben az ügyben a rendőrség négy embert hűtlen kezelés bűntette megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatott ki.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya a nyomozást befejezte, az iratismertetéseket követően az ügy iratait vádemelési javaslattal a Hódmezővásárhelyi Városi Ügyészségnek küldi meg.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 3. Együgyű 2012.06.11. 13:11

,,Befejeződött a nyomozás a székkutasi Új Élet Szövetkezet ügyében"
Sikítani a Szent Istváni örökségű Magyarországon már 1989 óta érdemes! Egy évtizedig ezt privatizációnak is nevezték?
Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy az 5 éve működő szövetkezetek közül mennyi a sikeres?
Kik azok az őrültek, akik szövetkezetbe tömörülnek?
Mindenkinek én a vélemény szabadságot megadom a demokrácia jegyében! Bírálni senkit nem fogok!!!
Aki nem érti, azt sajnálom! Félremagyarázni az írásomat szabad, mint mindent a kormány tagjainak és vakon követőiknek!
OFF.

Moderálásra küldöm 2. klj...54 2012.06.11. 11:50

Az 1989 óta létezett kormányok tagjait mikor állítják bíróság elé szándékos károkozás miatt?

Moderálásra küldöm 1. Queenmargareth 2012.06.11. 11:16

821 rendbeli sikkasztás bűntette, :ez azért nem semmi:)))))))))



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...