Délmagyar logó

2018. 02. 21. szerda - Eleonóra 0°C | 4°C Még több cikk.

Berlini elismerés Ferge Rolandnak

Hódmezővásárhely - 20 éves története során most először jutott el Európa egyik legrangosabb filmfesztiváljára, a Berlináléra a Makói Video- és Művészeti Műhely egyik alkotójának filmje, s mindjárt elismerésben is részesült: az elismerő oklevélben vizuális költeménynek nevezték a hódmezővásárhelyi származású Ferge Roland El című diplomamunkáját.
Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

A Berlinálén szombat délután vette át Ferge Roland az El című kisfilmnek járó elismerő oklevelet.

Megírtuk: a film az Alföldön készült, s képein magányos, felnőtt tekintetű gyerekek búcsúznak lakhelyüktől – a rendező arra szerette volna velük felhívni a figyelmet, hogy egyre fiatalabb generációk vándorolnak ki Magyarországról. A CineWork Stúdió gyártásában forgatott alkotás operatőre Kovács Ákos, zeneszerzője pedig Kazai Ági volt. A produceri feladatokat a rendezővel közösen Incze Ágnes és Salamon András vállalta magára. A filmfesztivál Generation nevű szekciójában ifjúsági és gyerekfilmek indultak, a fekete-fehér, párbeszédek nélküli, 10 perces filmet a nemzetközi zsűri a méltatásban vizuális költeménynek nevezte.

Berlini elismerés Ferge Rolandnak. (Képgaléria)

A Berlinálé Európa egyik legrangosabb filmfesztiválja, s 20 éves története során most először jutott el ide a Makói Video- és Művészeti Műhely egyik alkotójának filmje. Ferge Roland tavaly, az első végzős évfolyamban diplomázott a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) művészeti karának film szakán, Kepes András osztályában. A makói műhelybe még középiskolás korában, 8 évvel ezelőtt került. Több hazai és külföldi díjat nyert munkáival, tavaly már ő volt a Zoom to Europe and Asia fesztivál szakmai vezetője.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Molnárné marad a nemzetiségügyi bizottságban

Marad a közgyűlés mezőgazdasági, vállalkozási és nemzetiségügyi bizottságának élén a jobbikos Molnár Lászlóné – döntötték el a képviselők Vásárhelyen. Tovább olvasom