Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Bessenyei-szinkör: premier és tervek

Hódmezővásárhely - Tavaly októberben a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban alakult meg a 18 fős színjátszó kör, amely a közelmúltban tartotta első, egész estét betöltő előadását.
Háy János Házasságon innen és túl című kétfelvonásos házasságdrámáját mutatták be a BFMK-ban.

– Nehezebb, de talán szebb feladat is volt amatőrökkel dolgozni, mint képzett színészekkel – mondta Benkő Brigitta drámapedagógus, a darab rendezője, aki a Titokzatos nő szerepében színpadra is lépett. – Lelkesek, tehetségesek, de a szakmát nem tanulták. Nagy kihívás volt ez a munka, de úgy gondolom, közösen sikerült jól megoldanunk a feladatot.

Jelenet az első, egész estét betöltő előadásból. Fotó: DM/DV
Jelenet az első, egész estét betöltő előadásból.
Fotó: DM/DV


Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

Rögtönzésekkel igyekeztünk minél jobban átélni a darabban lévő élethelyzeteket, azt kell mondjam, a társulat tagjai belebújtak a szereplők bőrébe. Ami különösen nehéz volt, 20 év körüli, még a házasságon innen lévő fiataloknak kell eljátszani, hogy már 30 évesek, és együtt élnek a párjukkal. Végig kapcsolatban voltunk Háy János íróval, örült, hogy az ő darabját választottuk, sajnos a premierre nem tudott eljönni, de azt mondta: ha máskor is bemutatnánk, szívesen helyet foglalna a nézőtéren.

Ezt az előadást közel 200-an tekintették meg a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, pozitív visszajelzéseket kaptak. A darabot június közepén még egyszer bemutatják.

– Nyáron is dolgozunk, két mesedarabot próbálunk majd a társulattal – közölte Benkő Brigitta. – Hogy a kettő közül melyik lesz bérletes, azt Gajdán Bálint intézményvezető dönti majd el. A két mesedarab közül az egyik klasszikus, az Óz, a csodák csodája, a másik pedig ausztrál rajzfilmek adaptációja – én írtam színpadra –, Cindy meséi címen, de újabb „felnőttdarabot" is tervezünk színpadra állítani – mondta a drámapedagógus.

Olvasóink írták

  • 1. Beemre 2013. május 28. 15:47
    „Picsaember után végre van hely ennek is!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közlekedési lámpák a Jókai és a Kutasi úton

A tervek szerint június 17-étől már közlekedési lámpák irányítják a forgalmat a Jókai és a Kutasi úti csomópontban. Tovább olvasom