Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

Beszántották a termést

Elkeseredésükben beszántották és kidobták a termésük jó részét a mindszenti pritaminosok. Nagyék és Búzáék sem adták el kilónként 20 forintért a paprikát, inkább a drasztikus megoldást választották. Pedig ezzel szinte egész éves munkájukat vágták tönkre. Nagyék egymillió forintot buktak. Még bizonytalan, hogy a jövőben felvásárolják-e Mindszenten a paprikát.
Már ősszel is akadozott Mindszenten a pritamin felvásárlása. Továbbra is bizonytalan az értékesítés. Fotó: Segesvári Csaba
Százötven mázsa pritaminpaprikát szántott be a földbe, harmincmázsányi termést pedig a csatornapartra dobott ki az idén Nagy István. A mindszenti termelő 23 éve foglalkozik pritaminnal, de ilyen katasztrofális évet még nem tudott maga mögött. Nyereség helyett egymillió forintos veszteséget könyvelhetett el.

– A nagy semmiért dolgoztunk tavasztól őszig – kesergett Nagy István, aki egy holdon termel paprikát. Az alacsony felvásárlói ár miatt háromszor maradt a földön a termés. – Kilónként 20 forintot kínáltak a megtisztított, bezsákolt paprikáért. Ennyiért pedig nem adtam. Inkább beszántottam, valamint kiöntöttem a csatornapartra. Majd megszakadt a szívem, de nem volt más választásom – magyarázta Nagy István. Elmondta, hogy a felségével szinte belebetegedtek abba, hogy zöldtárgya lett a termésből. A mindszenti gazdálkodó nem érti, miért jobb a külföldről behozott paprika, mint a magyar áru.

Még bizonytalan a felvásárlás

Legutóbb már Szegváron vették volna át a mindszenti termelőktől a pritamint. A kisvárosban, ahol harminckét gazdálkodó termel pritamint, a dél-alföldi tész-en keresztül is akadozott a felvásárlás. Kaczor István, a tész felügyelőbizottságának tagja érdeklődésünkre elmondta: azon dolgoznak, hogy a jövőben is legyen Mindszenten felvásárlás. „Több vasat is tartunk a tűzben, hogy a termelők el tudják adni a pritamint" – közölte Kaczor.

Nem csupán Nagyék zártak ilyen rossz évet Mindszenten. Búza Györgynek és családjának is lehet oka panaszra. Igaz, ők egymillió helyett „csak" néhány százezer forintot buktak. A férfi szerint inkább nullszaldósak lettek. Bár ez csak akkor igaz, ha nem számolja fel a családtagok egész évi munkáját, akik gyakorlatilag ingyen dolgoztak.

– Nem kellett a paprika, ezért volt, amit már le sem szedtünk – jegyeztet meg Búza György, aki 20 évvel ezelőtt még 600, ma már csak 30 holdon termeli a pritamint. A nehézségek ellenére jövőre is próbálkozik a termesztéssel, miután úgy véli: nincs más lehetősége. Elmondta: lehet, hogy egy uniós program segítségével gazdálkodik majd. Bár ehhez is tőke kell, nem is kevés. Az induláshoz mintegy százezer forint szükséges. A palántákról és az értékesítésről viszont nem neki kellene gondoskodni. Ugyanakkor csak negyedholdon termeszthetne pritamint, s akkor felmerül a kérdés: mit kezd a többi 29 holddal? Búza György szerint jelenleg csak a bizonytalanság a biztos.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatévnyi csendet tört meg Zoltai

Hat évvel ezelőtt állított ki utoljára képeket Zoltai Attila festőművész Hódmezővásárhelyen. A helyi… Tovább olvasom