Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Beszélgetnek, csomagolnak, felolvasnak

Hódmezővásárhely - 10 önkéntes segít a vásárhelyi kórházban, ahol beszélgetnek a betegekkel, összepakolják a holmijaikat, felolvasnak. Mindenki másért jelentkezett. A polgárőr Mária azért, mert szeret másokon segíteni. Ildikó, akinek három éve nincs munkája, azért, hogy egy kicsit beletanuljon az ápolásba.
„Drágám, szép lányokat hoztam!" – köszöntötte kedvesen a vásárhelyi kórház ápolási osztályának főnővére egyik betegüket. A szép lányoktól, vagyis az önkéntesektől bizony egy cseppet sem jött zavarba a 100 éves bácsi, aki még egy régi nótát is elénekelt a látogatóinak.

Annak idején 11-en jelentkeztek, és 10-en fejezték be azt a kurzust, amely a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programhoz kapcsolódik, és önkénteskedésre ad lehetőséget a vásárhelyi kórházban. A jelentkezők közel 50 órás betegsegítő képzésen vettek részt, most a gyakorlatban mutathatják meg, mit tanultak.

Interneten olvasott a lehetőségről, miután szereti az embereket, és szívesen segít másokon, úgy döntött: jelentkezik – mondta Bubikné Török Mária. Kiderült: az asszonynak nem újdonság az önkéntes munka, polgárőrként is dolgozik. A betegek csomagjainak összepakolása, a mentőhöz kísérése, séta, beszélgetés, felolvasás tartozik a feladatai közé.

Beszélgetnek, csomagolnak, felolvasnak. Fotó: DM
Beszélgetnek, csomagolnak, felolvasnak. Fotó: DM

– Lelkileg is támogatjuk a betegeket, ami elősegíti a gyógyulásukat. A krónikus, az ápolási és a gyerekosztályon önkénteskedhetünk. A gyakorlat után lehet választani, de én már tudom, a krónikus osztályra szeretnék menni, annak ellenére, hogy nem lesz könnyű dolgom. A férjem furcsállta is, mit akarok vállalni, de azt mondta, rám bízza, ha ezt szeretném, akkor csináljam – mondta a vásárhelyi önkéntes, aki gyerekként ápolónőnek készült, de végül iskolákban dolgozott hivatalsegédként. Az önkéntes munkával régi álma teljesül. Csak azon izgult egy kicsit, hogyan fogadják majd a betegek, kár volt – énekszóval, legalábbis a 100 éves bácsi.

Sajnos már három éve nem dolgozom. Jó lehetőség, hogy érezzem, rám is szükség van. Másrészről édesanyám és nagymamám betegeskedik, így egy kicsit beletanulok az ápolásba is – mesélte a 31 éves Túri Ildikó, aki eddig még soha nem vállalt önkéntes feladatot. Már az első foglalkozáson azt hallotta: ehhez a munkához nem kell más „csak nyitott szív", akkor tudta, jó helyen van.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fesztivál a magyar termékeknek

Hódmezővásárhelyen a Kossuth téren és a Dr. Rapcsák András úton péntektől vasárnapig rendezték meg a Magyar Termékek Fesztiválját. Tovább olvasom