Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Betyárok rabolták el a vásárhelyi Kis Ernőt

Hódmezővásárhely - Eseménydús 43 évet tudhat a háta mögött a nyugdíjba vonuló vásárhelyi állomásfőnök. Kis Ernő kitalálta az interpicit, részt vett a Piroska-film forgatásán, és egy betyárakció után parolázhatott a Szentes–Vásárhely Helyiérdekű Vasút utolsó elnökével, egy alispánnal.
Töretlen pályát futott be Kis Ernő (62) vásárhelyi állomásfőnök, aki 43 évnyi szolgálat után március 15-én vonul nyugdíjba. – Amikor a hatrongyosi iskola végzős diákjaként pályaválasztás előtt álltam, a szüleim kerestek nekem továbbtanulási lehetőséget, így kerültem a szegedi vasútforgalmi technikumba – mesélte.

Kis Ernő 1966-ban végzett, Földeákon, Martfűn, majd Makó-Újvároson dolgozott. A 70-es árvíz idején ő indította útnak azokat a szerelvényeket, amelyek a kitelepített makóiakat vitték biztonságos helyre. Augusztus 1-jén már Vásárhelyen lépett munkába. Folyamatosan tanult, a tiszti tanfolyamot 1973-ban végezte, 1979-ben nevezték ki állomásfőnök-helyettesnek. 1991-től látja el az állomásfőnöki teendőket. 2003 óta nemcsak a nagyállomás, de Népkert, Kútvölgy és Székkutas, azaz 60 vasutas irányításáért felelős. Ő találta ki a 90-es években, hogy a Szegedről induló intercityjáratokhoz közlekedjen Vásárhelyről egy csatlakozó járat. Az interpici ötletével hiába kopogtatott a MÁV-nál, az végül csak Rapcsák András polgármester, országgyűlési képviselő közbenjárására indulhatott útjára.

Töretlen vasutaspályát hagy maga mögött a hódmezővásárhelyi állomásfőnök. Fotó: Karnok Csaba
Töretlen vasutaspályát hagy maga mögött a hódmezővásárhelyi állomásfőnök.
Fotó: Karnok Csaba

– A vasút a 90-es évek elejéig másodrangú katonai objektumnak számított, ami azt jelentette, hogy tilos volt lefényképezni még az állomás névtábláját is, s ezt mindenki tudta. Ezért leptek meg bennünket alaposan azok a német turisták, akik a 80-as években nagy számban vonatoztak el hozzánk, és leszállva azonnal fotózni kezdtek. Akkor még nem olvastam a német nyelvterületen népszerű Piroska című regényt, amely Hódmezővásárhely-Kutaspusztán játszódik, így nem értettem, mi az érdekes számukra az állomáson. Nem sokkal később itt forgatta a regény tévéfilmváltozatát az osztrák tévé. Furcsa volt látni, hogy a színészek a nagyállomás peronján táncoltak – mesélte Kis Ernő, aki az osztrák rendező instrukcióinak megfelelően irányította a filmben szereplő vonatot. De más vasutaskalandban is részt vett. 1994-ben a Szentes–Vásárhely Helyiérdekű Vasút centenáriumán indítottak útnak nosztalgiavonatot. A megemlékezés egyik szervezőjeként ő is rajta ült, amikor Mártély és Vásárhely között, a pusztán megrohamozták a szerelvényt a betyárok, akik vele együtt Rébeli-Szabó József szentesi polgármestert, Lehmann Istvánt, a megyei közgyűlés akkori elnökét, Ocsovszky László újságírót – a mit sem sejtő utas nagy megrökönyödésére – elrabolták, és magukkal hurcolták.

– Amikor a vonat beért a nagyállomásra, kocsival mi is odaérkeztünk, így jelentést tehettem Kunszeri Béla volt alispánnak, a Szentes–Vásárhely Helyiérdekű Vasúttársaság utolsó elnökének – elevenítette fel betyáros kalandját Kis Ernő.

Olvasóink írták

  • 1. latyi 2010. január 18. 11:14
    „Gratulálok Ernőnek,s nyugdíjas éveihez Jó egészséget kívánok!
    Sok hozzá hasonló emberséges,utas centrikus vasutasra lenne szükség.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Menesztették a Bethlen igazgatóját

Hétfőtől visszavonta Bálint Vilmosné igazgatói megbízását a Bethlen Gábor Református Gimnázium fenntartói jogait gyakorló presbitérium és az igazgatótanács a hétvégén tartott ülésén. Tovább olvasom