Munkatársunktól - 2008.03.01. 04:00
A város főterén lévő pályát tavaly november 12-én kezdték el építeni, és néhány nappal később már birtokba is vehették a csúszkálni vágyók. A vásárhelyiek először 2005-ben korcsolyázhattak a Kossuth téren, az ötlet akkor olyan nagy sikert aratott, hogy a berendezést nem akarta tovább bérelni a város, hanem inkább megvásárolta.
A jégpálya naponta délelőtt tíz és este nyolc óra között volt nyitva. Az idei szezonban több mint ötezren vették igénybe az ingyenes „nyitott csarnokot". Főként a fiatalok voltak többségben, így a jég hétvégenként, illetve a tanítási szünetek napjaiban telt meg zsúfolásig. Korcsolyacipőt ezen a télen is lehetett bérelni.
A pálya jegét most fokozatosan olvasztják a szakemberek, elbontani március első napjaiban fogják.