Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Bosszantja a késés az autósokat

Sok a türelmetlen sofőr a 47-es főúton: a Szeged és Vásárhely közt közlekedők egyre nehezebben viselik, hogy most épp az út szélesítéséért tüntetők miatt csak lépésben halad a forgalom.
Hosszú a kocsisor. A várakozásra kényszerülők olykor igencsak türelmetlenek. Fotó: Tésik Attila
– Inkább dolgoznátok, minthogy itt feltartjátok a munkásembert! – üvöltötte ki tegnap kora délután egy kisteherautóból egy férfi a 47-es főút kishomoki részén a nemzetiszínű zászlókat lengető tüntetőknek. Mint megírtuk, a főút kétsávos szakaszának szélesítését követelők hétfő reggeltől péntekig – naponta 8 és délután 4 óra között – félpályás útlezárással lassítják a forgalmat. Kishomoknál állították fel operatív központjukat a demonstrálók. A szervezők hideg üdítőt és ásványvizet is osztanak a résztvevőknek.

Tegnap délután a sátor előtt zászlókat lengetők – többségében asszonyok – integettek az elhaladó kocsisornak. A külföldi rendszámú járművekből mosolyogva integettek vissza, miközben a magyarok unottan bámultak maguk elé, vagy rosszabb esetben nemzetközi karjelzésekkel válaszoltak. Akár tíz percet, negyed órát is várakozniuk kellett a félsávos lezárás miatt a 47-esen haladóknak.

Az egyik sávban a tüntetők, a másikban az autósok. Fotó: Tésik Attila
Baráth Péter elmesélte, naponta autózik Vásárhely és Szeged közt. Szinte mindig van valami, ami miatt nem lehet haladni. Hol egy baleset, hol egy gazdatüntetés, hol hídépítés vagy ezek kombinálva lassítják a haladást. Már megszokta, hiszen ezek szinte hozzátartoznak a 47-es mindennapjaihoz.

Az akció kitalálója, Lázár János polgármester szerint megérte egy hétre tervezni a lezárást. Az első napon 80-90 jármű gyűlt össze, tegnap viszont már száznál is több volt. Ezért abszolút nem érzi túlzónak, hogy péntek délutánig tart a békés tüntetés.

Megkérdeztük az akcióról az út másik végén lévő Szeged polgármesterét is. Botka László úgy nyilatkozott, nem sikerült időben az útépítéshez szükséges területen az ingatlanokat kisajátítani. Ezt a vásárhelyi polgármester, Lázár János cáfolta.


Lázár levele Gyurcsánynak

Lázár János vásárhelyi polgármester, országgyűlési képviselő szeptember 5-én levelet írt Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek. Most ebből idézünk: A kormány vidékfejlesztési politikájában az igazságosságot hirdeti, de hol van itt e kérdésben az igazságosság, amikor az emberek úgy mennek el nap mint nap ezen az útvonalon, hogy nem biztosak abban, sérülés nélkül hazaérnek-e?"  

Rendőrségi igazolás

– Demonstrációra a gyülekezésről szóló törvényben leírt feltételek teljesítése esetén kerülhet sor – tudtuk meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől, M. Toronykőy Mártától. Ha a kérelem a tüntetés tervezett kezdete előtt 72 órával írásban megérkezik, s tartalmazza a célt, időpontot, helyszínt, útvonalat, várható létszámot, akkor a törvényi feltételek meglétéről a hatóság igazolást ad ki. Jelen esetben a szervezők figyelemfelkeltő céllal öt napon keresztül, meghatározott időben a közút egyik sávját veszik igénybe. Ezalatt a forgalom rendőri irányítás mellett, ha lassabban is, de halad. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Családias az oktatás Szikáncson

A szikáncsi diákok többsége már várta a szeptemberi iskolakezdést. A vásárhelyi külterületi… Tovább olvasom