Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Botrány az MSZP-s hírlevél körül

Idegen tollakkal ékeskedik Bacsa Pál szocialista települési képviselő – állítja Almási István vásárhelyi alpolgármester. A Bacsa hírlevelében elért eredményként szereplő útrekonstrukciót a közgyűlés szavazta meg – szögezi le Almási. Az MSZP-s városatya erre azt mondja, ő is a közgyűlés tagja, és ő is megszavazta a beruházást.
Bacsa Pál és a kifogásolt hírlevél. A szocialista képviselő szerint igenis festik a padokat a belvárosban. Fotó: Karnok Csaba
Furcsa, hogy Bacsa Pál vásárhelyi szocialista települési képviselő olyan városi fejlesztéseket tulajdonít magáénak, melyeket a közgyűlés szavazott meg, s elindításuk nem a városatya érdeme – vélte Almási István alpolgármester a napokban tartott sajtótájékoztatón. A közelmúltban egy négyoldalas kiadvány jelent meg Bacsa Pál Képviselői Hírlevele címmel, melyben az elvégzett és el nem végzett munkákról számol be a belvárosban élőknek az ellenzéki városatya. A tájékoztató megemlíti például az Oldalkosár utcai buszmegálló építését vagy a Szegfű utcai közvilágítás cseréjét, illetve az ugyancsak ott található garázssor elején lévő kátyúk megszüntetését. A szocialista képviselő a Deák Ferenc és a Szegfű utca sarkánál lezajlott kátyúzásról, valamint a belváros összes padjának lefestéséről is szólt.

– Bacsa Pál magának tulajdonította az útrekonstrukciós programot, annak ellenére, hogy a város közgyűlése döntött róla – mondta Almási István, aki szerint valótlanságokat tartalmaz a szocialista képviselő tájékoztató kiadványa. A padok pedig nincsenek is lefestve – jegyezte meg, hozzátéve: persze az elképzelhető, hogy képviselői alapjából néhány járólap lerakását finanszírozta a városatya, viszont többről nincs szó.

Most az is elhangzott, hogy a közelmúltban Almási István és Csorba Mihály alpolgármesterek fórumot tartottak a belvárosban, hogy a lakossági panaszokat meghallgassák, ám ezen nem jelent meg Bacsa Pál.

– Az elvégzett, illetve az el nem végzett munkákról ad számot a hírlevél – hangsúlyozta Bacsa Pál. – Így aztán a folyamatban lévő munkák is szerepelnek a tájékoztatóban, mint a padok festése. Erre egyébként 330 ezer forintot áldoztam a képviselői alapomból.

A képviselő – igazolásképpen – behozta szerkesztőségünkbe a munka megrendeléséről szóló dokumentumot. Azt is elmondta, hol festik át a belvárosban a padokat.

A szocialista képviselő szerint egyben igaza van Almási- nak: az útrekonstrukcióról tényleg a közgyűlés döntött. A közgyűlés képviselőkből áll, ő is tagja ennek a grémiumnak, és ő is megszavazta a rekonstrukciót. A lakossági fórumos kifogással kapcsolatban csupán annyit jegyzett meg: ahová nem hívják meg, oda nem is megy el, főleg, ha nincs is tudomása róla.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bezár a Klauzál utcai kisposta

Egy hét múlva bezár a Klauzál utcai kisposta Vásárhelyen. A hivatal egy átalakított magánházban… Tovább olvasom