Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 21°C Még több cikk.

Bukmékeriroda nyílhat Vásárhelyen

Több mint négyszázan kapnak lakás célú támogatást, önkormányzati telkeket értékesítenek, a kórház 260 milliós nyertes pályázata miatt módosul az idei költségvetés, valamint bukmékeriroda nyílhat a városban – többek között erről döntött a tegnapi, mindössze egyórás közgyűlés.
A díszterem korszerűsítési munkálatai miatt a vásárhelyi városháza házasságkötő termében tartották meg tegnap kora a reggel a rendkívüli közgyűlést. A röpke, mindössze egyórás ülés alatt a képviselők tizennégy napirendi pontot tárgyaltak meg, majd döntöttek. Már korábban beszámoltunk arról, hogy az Erzsébet-kórház 260 millió forintot nyert. A több mint negyedmilliárdnyi pluszbevétel miatt módosították a város idei költségvetését.

Az önkormányzattól összesen 449-en kértek lakás célú helyi támogatást. Ebből 33-at elutasítottak, de a többiek között még az idén szétosztják az összesen erre szánt 115 millió forintot. A testület elé néhány olyan kérelem is érkezett, mely szerint vásárhelyiek vásárolnának meg különböző önkormányzati ingatlanokat. Így például Öreg-Kishomokon hat összefüggő telket – összesen több mint egyhektárnyit területet – megvenne egy vállalkozó, növénytermesztés céljából. A régi állatvásártéren pedig elbontanák a régi bódésort, és új üzlethelyiségek, lakások épülnének. A képviselők az összes vételi szándékot elfogadták.

A Csongrád Megyei Önkormányzat fenntartásában működő több közoktatási intézményt is összevontak. Vásárhelyen ez a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diák- és Gyermekotthont érinti, mivel megyei intézményi központ lesz. A város azt szeretné, ha átvehetné a működtetését.

A Pénzügyminisztérium korábban levélben fordult több önkormányzathoz – így a vásárhelyihez is –, hogy a magyar lósport támogatása érdekében lóversenyfogadást és bukmékeri rendszerű fogadást szervezzenek a településeken. Egy korábbi alkalommal a vásárhelyi képviselők ezt elutasították, tegnap azonban újratárgyalták a szaktárca kérését, és most elfogadták. Így a közeljövőben fogadóiroda nyílhat Vásárhelyen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsótérral kiegyezne a testület

A mindszenti önkormányzat rendkívüli ülésén ismét egymásnak ugrott Zsótér István polgármester és a… Tovább olvasom