Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Cigaretta okozhatta a tragédiát Vásárhelyen

Valószínűleg füstmérgezés miatt halt meg tegnap egy vásárhelyi férfi. A szomszédok vették észre, hogy baj van – a kiérkező tűzoltók csak légzőkészülékkel jutottak be a házba, a mentők pedig már nem tudtak segíteni.
A tűzoltók és a mentők már nem tudtak segíteni a szerencsétlenül járt vásárhelyi férfin. Fotó: Tésik Attila
A házból kiáramló füstre lettek figyelmesek egy középkorú, egyedül élő férfi szomszédjai tegnap reggel a Vásárhelyhez tartozó Kishomokon. István nyolc óra előtt az újságért ment, akkor vette észre, hogy baj van.
Bemászott a kerítésen, s megpróbált bejutni az épületbe, ám az iszonyú füst miatt erre képtelen volt. Néhány perc múlva a három autóval érkező tűzoltók is csak légzőkészülékkel tudtak bemenni a házba. Közben a mentők is a helyszínre értek, ám nem tudtak segíteni az ott talált férfin, aki információink szerint akkor már legalább egy órája halott volt.

A szirénázásra néhányan összegyűltek a Nyikos-dűlő elején, s találgatták, mi történhetett. – Tudtam, hogy ez lesz a veszte – mondta egy asszony. A szerencsétlenül járt 48 éves férfinek főiskolai diplomája volt, hallottuk egy másik szomszédtól, de – megfogalmazása szerint – Béla lecsúszott. Nem vetette meg ugyan az italt, viszont semmi probléma nem volt vele, tette hozzá. Egyesek tudni vélték, hogy az elhunyt alkalmi munkából próbált megélni. A férfi állítólag magányos volt, nem igazán látogatta senki.

Feltehetően cigarettától, vagy a tűzhelyből kipattanó szikra miatt keletkezett a tűz a kis házban, ahol a berendezési tárgyak kaptak lángra. A baleset okát szakértők bevonásával, közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendőrség.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szóbeli alku a gyár bezárásáról

Csak szóbeli megállapodás született a Lasselsberger Hungária Kft. budapesti igazgatósága és a… Tovább olvasom