Délmagyar logó

2016. 05. 27. péntek - Hella 14°C | 27°C

Csak a postán jutnak a pénzükhöz

Mártély - Hiába szeretnének, egyelőre biztosan nem lesz bankautomata Mártélyon. A lakosok közül ezért sokan akkor veszik fel pénzüket, amikor más településen járnak. Helyben csak a postán van erre lehetőség, ami viszont drága.
– Nekem minden pénzfelvétel egy kirándulás – mondta nevetve Tóth Mihály. A mártélyi férfi nyugdíjas, ingyen utazik a helyközi járatokon, ezért Hódmezővásárhelyen vagy Mindszenten veszi fel pénzét. Mártélyon csak a postán lehet, de ott minden tranzakcióért fizetni kell.

Az ezerháromszáz fős település önkormányzata tavaly váltott pénzintézetet, és akkor a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet elvitte a Fő utcáról az automatáját.

– Jelenleg a Fontana Credit jogutódja, a Pillér Takarékszövetkezet a számlavezető bankunk – mondta Borsos József. A polgármester hozzátette, a bankváltáskor feltétel volt, hogy az új bank kihelyez egy ATM-et. Ez nem valósult meg, mert a pénzintézet azt mondja, nagyon kevés az automata forgalma, nem éri meg kihelyezni. – Szeretnénk automatát. Falugyűlésen is téma volt, de az önkormányzat nem tudja, a bank pedig nem akarja finanszírozni – magyarázta Borsos. Nem Mártély az egyetlen település a megyében, ahol hasonló problémájuk van a lakosoknak (2016. január 8.: Bankautomata kerülhet Maroslelére).

Ezek tükrében egyelőre biztosan nem lesz automata. Mártélyon a Fő utcán, ahol az ATM volt, most a szegedi Szefo Zrt. működtet telephelyet, és megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak. Az út másik oldalán pedig üresen áll az az épület, ahol évekkel ezelőtt a Fontana Credit Takarékszövetkezet működött.
 
Mártélyon nincs bankautomata. A postán viszont drága a pénzfelvétel.  Fotó: Antal Sándor
Mártélyon nincs bankautomata. A postán viszont drága a pénzfelvétel. Fotó: Antal Sándor

– Csak akkor megyek a postára, amikor nagyon kell a pénz, mert ott nincs ingyenes pénzfelvételi lehetőség – mondta tegnap egy nő a postáról kijövet. Hozzátette, nagy szükség lenne egy ATM-re. Egy másik helyi asszony viszont nem foglalkozik vele. Elmondta, 30 ezer forintos nyugdíjából mire mindent kifizet, nem sok marad a számláján, így azt sem tudja, mennyit vonnak le a postán, amikor a maradék pénzét felveszi.

A bank és az összeg határozza meg, hogy mennyi a tranzakciós díj a postán történő pénzfelvételkor. – 50 ezer forintnál átlagosan 500 forintról szoktak beszélni az ügyfelek – mondta a mártélyi postán dolgozó nő. Hozzátette, több lakos azért sem indul el busszal Mindszentre vagy Vásárhelyre, mert az oda-vissza út busszal éppen 500 forintba kerül. A csekkeket ingyen fizethetik kártyával. Ezzel a lehetőséggel élnek a mártélyiak. A településen a posta mellett még az egyik boltban lehet bankkártyával fizetni.

– Pénzintézetünk olyan ajánlatot tett Mártélynak, amelyben nem szerepelt az automata kihelyezése – mondta megkeresésünkre Görög Tibor. A Pillér Takarékszövetkezet ügyvezetője hozzátette, mielőtt nem volt két ingyenes pénzfelvétel, havi 2 ezer tranzakció után volt nullszaldós egy automata üzemeltetése. 1500 tranzakciónál még elgondolkodnak, hogy hosszabb távon megéri-e, de ez alatt nem. – Ezt a számot Mártélyon messze nem érik el. Nem tudunk veszteségesen működtetni egy ATM-et sem. A településekkel a költségmegosztáson is gondolkozunk, mert mindkettőnk érdeke, hogy a lakosságot kiszolgáljuk – zárta az ügyvezető.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem dőlt el a mártélyi vizek sorsa

Nem dőlt el a mártélyi vizek sorsa
Egy napig úgy tudták a vásárhelyi Dobó Ferenc Horgász Egyesület tagjai, újra megkapták a mártélyi vizek kezelési jogát. Tovább olvasom