Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Csatlós Lajos beleszeretett a régi járművekbe

Mindszent - Édesapja egykori motorját vásárolta vissza, majd romjaiból varázsolta újjá a múlt hétvégi mindszenti veteránmotor-találkozót szervező Csatlós Lajos. A T5-ös Pannónia olyan, mintha most gurult volna le a szerelőszalagról.
Igazán szerencsés embernek mondhatja magát Csatlós Lajos, a múlt heti mindszenti motorostalálkozó szervezője. A 46 éves mindszenti férfi egyik veteránmotoros barátjánál fedezte fel édesapja egykori Pannónia T5-ösét.

– Nagyon megörültem neki, hiszen ezen tanultam meg motorozni annak idején. Édesapám azonban már réges-rég eladta. Az 1967-es kiadású jármű már több kézen is átment, mire visszavásároltam, igaz, meglehetősen romos állapotban – mondta. – Láttam, hogy az ilyen járműveket elég szépen rendbe lehet hozni, így összeszedtem azokat az embereket, akik ebben segíteni tudnak, és nekiláttunk. Felújítottuk a motort annyira, hogy olyan, mintha most gurult volna le a gyári szerelőszalagról – tette hozzá. Elárulta, hogy a rendbetétel során nagyon sok tanácsot kapott, de hasznos ismereteket szerzett az internetről is.

Csatlós Lajos Pannóniája nyergében. Mintha új lenne. A szerző felvétele
Csatlós Lajos Pannóniája nyergében. Mintha új lenne.
A szerző felvétele

A Pannóniát körülbelül egy esztendei munkával újította fel, de azt mondja, nem ezen dolgozott éjjel-nappal. – Nagyon nehéz beszerezni az eredeti vagy az utángyártott alkatrészeket egészen addig, amíg az ember meg nem ismeri azokat, akiknek szintén ez a szenvedélyük. A gumimarkolatok és a bowdenek természetesen már nem a régiek, hiszen ezek fogyó, elöregedő alkatrészek. A végeredménnyel pedig nemcsak én vagyok elégedett, de a felújításban segédkező édesapám is – összegezte munkája eredményét.

Olvasóink írták

  • 1. Írástudatlan 2010. július 10. 08:26
    „Jók is vóltak azok a Pannóniák. Ilyen t-5 -söm vólt nekem is ami a képen látható sokáig. Ezen is vizsgáztam anno1967-ben. Nem vólt annak semmi baja sem soha csak benzin kellett bele. De miután megjelentek az MZ-k átnyergeltem arra és a T 5-ből motoros kiskocsi lett. De még a mai napig is üzemképes!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lakáskassza a kényszertagoknak

Mindszent - A helyi víziközműtársulat intézőbizottsága 2–3 héten belül újabb ajánlattal… Tovább olvasom