Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Csehpál Etelka lett Horváth doktor utódja Mindszenten

Mindszent - Négy év után ismét négy háziorvos rendel Mindszenten. Csehpál Etelka Csanytelekről ment nyugdíjba, majd reaktiválta magát, s látja el immár a nyugdíjba vonult Horváth István betegeit.
Ismét négy háziorvos dolgozik Mindszenten, ahol négy esztendeig hiába keresték a nyugdíjba vonult Horváth István utódját. A Tisza-parti kisváros képviselő-testülete pedig hatszor is megpályáztatta a praxist, hiába. Ketten ugyan jelentkeztek, de végül meggondolták magukat. A negyedik pályázaton megtalált Elekes Éva 2006 decemberében lépett vissza, miután szülési szabadsága idejére nem talált magának helyettest. A város tárgyalt azzal a vásárhelyi orvossal is, aki szándéknyilatkozatot is tett annak érdekében, hogy a mindszenti önkormányzat pályázhasson az Országos Alapellátási Intézetnél. A doktor azonban végül visszalépett, mert úgy vélte, hogy kockázatos volna elvállalnia a helyettesítő háziorvosi teendőket.

Két év után döntenie kellett volna, vállalkozóként vagy közalkalmazottként folytatná a gyógyító munkát. A kockázat az volt számára, hogy Horváth doktor 1200 betege közül már csak 906-an ragaszkodtak az egykori rendelőhöz, azaz csökkent a bevétel. A megüresedett praxishoz tartozó betegeket 2006 eleje óta Gémes Csaba gyógyította, akihez így a 7500 mindszenti közül 2500-an tartoztak. A helybeli háziorvosok: Gémes Csaba, Abdul Rahim, Ávéd János az első perctől kezdve azon a véleményen voltak, hogy óriási szükség lenne negyedik kollégájukra. Szabadságra sem mehettek egyszerre ketten. Az orvosoknak és a betegeknek is kellemetlen helyzet most rendeződött: a korábban Csanyteleken dolgozó Csehpál Etelka látja el a továbbiakban a hiányzó háziorvosi praxis betegeit.

Csehpál Etelka az új mindszenti háziorvos. Horváth István volt betegeit látja el. Fotó: Tésik Attila
Csehpál Etelka az új mindszenti háziorvos. Horváth István volt betegeit látja el.
Fotó: Tésik Attila

– Eladtam csanyteleki praxisomat, mert nyugdíjba szerettem volna vonulni. Ám hamar kiderült számomra, hogy nagyon hiányozik a gyógyító munka. A megyében 5 betöltetlen praxis volt, én ezek közül a mindszentit választottam. Döntésemben ugyan az anyagiak is szerepet játszottak, de nagyon boldog vagyok, hogy újra betegekkel foglalkozhatok – mondta a doktornő.

Jövedelmek és költségek

1500-1700-an tartoznak egy átlagos orvosi praxisba, ez után havi 5-600 ezer forint kártyapénzt kapnak az orvosok. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a település lélekszámától és nagyságától, illetve a praxisba bejelentkezettek számától és korától függően fix összeget fizet az orvosnak. Az idősek és a kisgyerekek után több jár. Az orvosok költsége viszont az asszisztenseik fizetése, annak közterhe és az iparűzési adó. Egy praxis értéke a megyében akár 10 millió forint is lehet, igaz van, ahol ingyen sem kell senkinek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

550 millióra pályázik Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely - Két pályázaton közel 300 millió forintot szeretne nyerni a vásárhelyi… Tovább olvasom