Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Csökkentenék a szeméthegyeket

Évente közel 25 ezer tonna hulladék kerül a vásárhelyi szeméttelepre, ebből 10 ezer tonna keletkezik a városban. A település hulladékgazdálkodási terve nagy hangsúlyt fektet a szelektív gyűjtésre, a környezeti nevelésre és a szemét mennyiségének csökkentésére.
Az üveg a MÉH-telepen válik értékké, különben csak kommunális szemét Fotó: Tésik Attila
Jelentős mennyiségű kommunális szemét keletkezik évente Hódmezővásárhelyen, s hasonlóan jelentős mennyiséget szállítanak a lelei úti regionális depóba a környékbeli településekről. Az évi 14 ezer 248 tonnányi máshonnan szállított szemét jóval több, mint a városban keletkező 10 ezer 382 tonna. A hulladék összetételét a szakemberek is csak becsülni tudják, ahogy azt tette a város hulladékgazdálkodási tervét elkészítő salgótarjáni Connect 3 Kft.

Így a szemét 15 százaléka papír, 4-4 százaléka üveg, illetve fém, 7 százaléka műanyag, a legtöbb, 40 százaléka szerves eredetű, 2 százaléka textil, 1 százaléka veszélyes hulladék, míg 27 százaléka egyéb eredetű.

Folyamatosan emelkedik a szelektíven gyűjtött, azaz másodnyersanyagként is felhasználható hulladék mennyisége, s közben folyamatosan csökken a kommunális szennyvízé. Ez utóbbi annak köszönhető, hogy egyre több ingatlant, összesen 14 ezer 700 lakást kötöttek be a város szennyvízcsatorna-hálózatába, azaz jelentősen csökkent a használatban lévő szikkasztók száma.

A városban évek óta gyűjtik szelektíven a szemetet, sőt a rendszert a mártélyi üdülőterületre is kiterjesztették. Az elkészült terv szerint érdekeltté kell tenni a lakosságot a szelektív hulladékgyűjtésben, fontosságának az oktatásban is szerepelnie kell.

Reith Imrétől, az A. S. A. Hódmezővásárhely Köztisztasági Kft. ügyvezetőjétől tudjuk, veszélyes hulladékot nem fogadnak be, csak kismértékben olajjal szennyezett, úgynevezett felitató anyagot, illetve földet. Ez a szennyezés rendkívül csekély, csupán 2-5 ezrelék között mozog. Ezt egy szabadalmi eljárásnak köszönhetően összekeverik a kommunális szeméttel, s a bomlásból származó depógázzal fűtik a szeméttelep kommunális helyiségeit, illetve ezzel melegítik a vizet.

– Két és fél éve nem vettünk földgázt ennek köszönhetően, s ha tavasszal a gázmotort is felszereljük, akkor villannyal is magunk látjuk el a depót – tette hozzá.

Reith Imre hangsúlyozta: a vásárhelyi depó nem vesz át palát, festékmaradványokat, illetve galvániszapot.
Korom András
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oskovics száműzi a pártpolitikát

Pártsemlegessé kívánja tenni a vásárhelyi nyugdíjasszövetséget Oskovics György elnök, aki november… Tovább olvasom