Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Damjanich beszél a vértanúk nevében

Csongrád megye - Az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján Hódmezővásárhelyen és Aradon is bemutatja a Móra Ferenc Népszínház az Istennél a kegyelem című drámát, amelyet Damjanich János levelei alapján írt tavaly Bene Zoltán.
A darab a híres tábornok utolsó napjairól szól. Az lehet a néző benyomása, hogy a bukás egyik oka a Kárpát-medence népeinek ellenségeskedése volt. – Damjanich jól látta, hogy a Kárpát-medence és környékének népei egymásra vannak utalva, s a nyugati és a keleti gyarmatosító törekvéseket csak úgy kerülhetik el, ha összetartanak – mondja a szerző, Bene Zoltán. – Vagyis ő nemcsak a magyar szabadságért harcolt, mint mondjuk Kossuth vagy Görgey, nem is a világszabadságért, mint Petőfi vagy Bem, hanem a Kárpát-medence népeinek szabadságáért.

Kátó Sándor Damjanich János szerepében. A dráma hőse nem a világszabadságért halt meg. Fotó: DM/DV
Kátó Sándor Damjanich János szerepében. A dráma hőse nem a világszabadságért halt meg.
Fotó: DM/DV

Az író az algyői faluház igazgatója, innen a kapcsolat a Móra Ferenc Népszínházzal, amelyet 1998-ban hoztak létre itt, hogy a hazai közönség mellett a határokon túli, szórványban élő magyarságot szolgálja közérthető előadásokkal. Az Istennél a kegyelem című drámát a népszínház vezetője, Kátó Sándor színművész rendezte, ő formálja meg Damjanich Jánost is. Szerepel a darabban Mihály Helga, Cseszkó Mihály, R. Nagy Mária, Varga János, Kiss Róbert, Ádok Róbert, Bera Sándor, Dubecz György és Kothencz Tibor.

Hatszor játsszák

Az aradi vértanúk kivégzésének 160. évfordulójához közeledve a drámát Zsombón, a közösségi házban ma este 7-től játssza a társulat. A romániai Pécskán, az ipartestület termében vasárnap este 7-től, Hódmezővásárhelyen hétfő este 6-tól a PMK-ban, a Temes megyei Újszentes művelődési házában október 6-án, kedd este 7-től adják elő a drámát. Aradon október 8-án, csütörtök este fél nyolctól a Minorita Palotában láthatja a közönség Damjanichot – október 22-én este 7-től pedig Kiskundorozsmán, a művelődési házban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

1 200 000 000 forint a PMK-ra

Hódmezővásárhely - 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert Vásárhely az Agóra… Tovább olvasom