Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Dömötör Mihály újrafotózta Vásárhelyt

Hódmezővásárhely - Dömötör Mihály termelési előadóból lett múzeumi fényképész. A szegedi Móra Ferenc Múzeum vásárhelyi munkatársa Plohn József fotói alapján újrafényképezte Vásárhelyt, így látta, hogyan változott a város közel 100 év alatt.
- 17 éves koromban vízőr voltam a vásárhelyi Nagyszigetben, de a munka nem volt valami érdekfeszítő. Elkértem édesapám, Dömötör János művészettörténész, múzeumigazgató fényképezőgépét, s megörökítettem vele mindent, amit láttam. Érettségi után, hogy megússzam a katonaságot, mezőgazdasági főiskolára jelentkeztem, ahol sertésbemutatókat örökítettem meg – mesélte pályája kezdetéről Dömötör Mihály, aki jövőre lesz 60 éves. Édesapja kérte meg először, hogy fényképezzen múzeumi tárgyakat, majd 1970-ben már együtt készítették el a Vásárhely szobrai című könyvet.

– Akkoriban dolgozott Glink Károly fotóművész Vásárhely albumán, s nekem jutott a megtiszteltetés, hogy cipelhettem a masináját. Tőle kaptam egy Üzbegisztánról szóló könyvet, amibe azt írta nekem: lásson és láttasson. Ez később meghatározta a pályámat.

Dömötör fotói bemutatják Vásárhely átalakulását is. Fotó: Tésik Attila
Dömötör fotói bemutatják Vásárhely átalakulását is.
Fotó: Tésik Attila

Dömötör Mihály 1971-ben második helyezést ért el egy fotópályázaton, amelyen a lakóhelyén élő írók, költők emlékeit kellett megörökíteni, s közben egyre több múzeumi tárgyat fotózott. Még abban az évben munkába állt termelési előadóként a Picknél.

– 1980-ban megnyílt a szegedi Fekete Házban a munkásmozgalmi múzeum. Oda kerestek fotóst, mert nagyon sok dokumentumot kellett lefényképezni. Életem legjobb döntése volt, hogy jelentkeztem, s máig hálás vagyok Trogmayer Ottó akkori és Zombori István jelenlegi igazgatónak, hogy alkalmasnak tartottak erre a pályára. Plohn József üveglemezekre készített, 1848-as honvédportréi közül negyvenet nagyítottam ki. Ezeket nagy sikerrel állították ki a Nemzeti Galériában. Dömötör Mihálynak közel 200 könyvben és katalógusban jelentek meg műalkotásokat ábrázoló fotói, s mintegy húsz szobrász és festőművész albumán dolgozott.

Műtárgyaktól a városfotózásig

– Sokáig fotóztam műtárgyakat. Csak 1990 után éreztem úgy, hogy saját témákat is ábrázolnom kellene, így készült el a Mementó vagy az Árnyképek című kiállításom anyaga – hangsúlyozta Dömötör Mihály. Elmondta: Plohn József fotói alapján újrafényképezte Vásárhelyt. Ugyanott állította fel a gépét, ahol a mester, így látta, hogyan változott a város közel 100 év alatt.

Olvasóink írták

  • 6. ava44 2009. december 20. 17:46
    „Hát bizony sokkal rondább. Vegyük pl hogy az "átkosban" nem csak a Kossuth teret gondozta a város. A petőfi, a Bajcsy utcák is végig virágosak voltak nyáron, és rendbe voltak tartva. Ősszel a Hősök terén reggelent közmunkások hada vakargatta a faleveleket. A Balycsy u- Kistópart utca sarkán lévő kis térre egyész évbben nem igen jutott közmunkás. Meg most se, hogy a havat elkotorja valaki. Nem csak a Kossuth térből áll a város.”
  • 5. Filctoll 2009. december 19. 21:06
    „bla bla bla”
  • 4. aranka2 2009. december 19. 17:10
    „Nem rondább lett, hanem más.
    Oldalkosár például biztosan rondább, de sok már hely viszont szebb. Fejlett ipar sohasem volt (kivéve talán a szocializmus néhány évét), a mezőgazdaság viszont tényleg sokat alakult, a téeszek virágkorában valóban sokkal fejlettebb volt.”
  • 3. kötekedő 2009. december 19. 15:53
    „Legalább néhány képet betehettek volna.”
  • 2. Agyalapi 2009. december 19. 15:12
    „1. airwaves 2009.12.19. 11:04: Lehet, hogy rondább lett, de nincs sártenger, nem porfészek és nem téglajárdán kell gyalogolni. Más kérdés, hogy közben oda lett a fejlett ipar és mezőgazdaság.”
  • 1. airwaves 2009. december 19. 11:04
    „"Hogyan változott a város a közel 100 év alatt." Rondább lett. Sokkal!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karácsony a szolgálat ideje

Hódmezővásárhely - Karácsonykor a legtöbb vallási felekezet lelkipásztora szolgálatban áll. Emellett… Tovább olvasom