Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Édesanyjuk szobra áll a Kossuth téren

Hódmezővásárhely - Kezdetben nem akarta, de végül mégis beadta derekát a vásárhelyi Dragomir Julianna: modellt állt 1908-ban Pásztor János Vízmerítő című szobrához. A megmintázott fiatalasszony történetét csak nagyon kevesen ismerik. Az alkotást a vásárhelyiek „szűz lánynak" nevezték. A modell legfiatalabb lánya ma is hazajár Vásárhelyre, ilyenkor mindig eljön a szoborhoz is.
Idén száz éve leplezték le Pásztor János Vízmerítő című szobrát, amely a hódmezővásárhelyi Kossuth tér artézi kútját díszíti – adta hírül lapunk a közelmúltban. A cikk eljutott a Heves megyében élő Sáfrány Gézánéhoz is – született Kapocsi Lídia Etelka –, aki szerkesztőségünk címére eljuttatott levelében megírta: a szobor az ő édesanyját, Dragomir Juliannát ábrázolja.

– Anyám 1890-ben született Vásárhelyen, és itt élt egész életében – kezdte a szobor keletkezésének történetét a 77 éves Lídia néni, aki rendszeresen hazajár szülővárosába. – Kisgyermek korától kezdve dolgozott, eleinte libapásztorkodott, majd ahogy cseperedett, egyre jobban kivette részét a nehéz mezőgazdasági munkákból. Édesapám – Kapocsi Imre, aki az első világháború poklát tüzérként járta meg – 1907-ben vette feleségül. Egyik barátja udvarolt anyámnak, ő mutatta be egymásnak a két fiatalt. „Hamarabb lesz ez az én feleségem!" – mondta apám a cimborájának, és így is történt, a találkozásból ugyanis szerelem lett.

Csókolom, édesanyám! – Sáfrány Gézáné és Földeákon élő nővére, Jaksa Lajosné a híres szobor előtt Fotó: Miskolczi Róbert
Csókolom, édesanyám! – Sáfrány Gézáné és Földeákon élő nővére, Jaksa Lajosné a híres szobor előtt
Fotó: Miskolczi Róbert

A Parlament előtti Rákóczi-szobor alkotója

Pásztor János szobrászművész Gyomán született, 1881. január 29-én. Az Iparművészeti Iskolában Mátrai Lajos tanítványa volt. Ösztöndíjjal 1903-ban beiratkozott a párizsi Julian Akadémiára. Számos elismerést kapott, többek között megnyerte az 1929-es barcelonai világkiállítás nagydíját. Legismertebb munkája Kazinczy Ferenc emlékműve a budai várban, s a Parlament épülete előtt 1937-ben felállított neoklasszicista lovas szobor II. Rákóczi Ferencről. A szobrász 1945. január 7-én, egy bombatámadás során hunyt el a fővárosban.
Lázár Lajos földbirtokos és felesége 1908-ban vacsorára hívta a közeli ismerősöket Andrássy utcai otthonukba, amelyen jelen volt a két évvel korábban a városban letelepedett Pásztor János szobrászművész is. Julianna azon az estén a konyhában segédkezett. Anyósa, Kis Judit ajánlotta be, ő sütötte a házigazdáknak már évek óta a kenyeret. A társaság vacsora közben arról faggatta Pásztort, milyen szobron dolgozik éppen. A művész elmondta: a város megbízta a főtéren létesítendő artézi kút terveivel. Feladata a megfelelő kútfő, medence és szobor megtervezése, illetve elkészítése. Modellje van a szoborhoz, de nem az igazi. Lázárné ekkor kiment a konyhába, és behívta Juliannát. A szobrászt azonnal elvarázsolta a derűs arcú, hosszú barna, dús hajú, erős testalkatú fiatal teremtés. Számára ő testesítette meg az igazi alföldi lányt. Nyomban felkérte, álljon modellt neki. Az asszony eleinte nem akart, pedig családja is biztatta. Azzal tiltakozott, hogy sok rosszat hallott a művészekről. Csak úgy egyezett bele, ha a férje minden alkalommal elkíséri. Az első napon kiderült, nincs mitől félnie, ezért másnap már egyedül ment. Pásztor Jánosnak közös műterme volt Tornyai János festővel, aki később lefestette barátja modelljét. Julianna közben megismerte Tornyai élettársát, Kovács Márit, akivel hamar összebarátkozott.

– Anyám büszke volt a róla mintázott szoborra, szívesen emlékezett vissza modell „karrierjére" – mondta Sáfrány Gézáné. – Nyolc gyermeke született, négy lány és négy fiú. Én vagyok a legfiatalabb, még két testvérem él. Pesten élő nővérem egy ideig a Pásztor család szobalánya volt, ő hasonlít különben legjobban a 94 éves korában meghalt édesanyánkra. Amikor itthon vagyok, szüleim sírja mellett mindig elmegyek a Kossuth térre is. Szembeállok a szoborral, és magamban így szólok: „Csókolom, édesanyám, hazajöttem!"

Olvasóink írták

  • 2. Rozsa3 2008. május 05. 17:14
    „Nagy örömmel láttam ezt a cikket!Én is nagyon büszke vagyok rá!Ugyan is ő az én üknagymamám!!!!”
  • 1. szanti 2008. május 03. 10:31
    „Erdekes a szobor kesziteserol szolo tortenetet elolvasni Pocsi Miska,A
    tilosban cimu könyveben......”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vitték a trambulint, mint a cukrot a vásárhelyi Aldiból

Hódmezővásárhely - Kilenc perc alatt hét védőhálós trambulint vettek a tegnap reggel hét órakor megnyílt vásárhelyi Aldi Áruházban. A majd 30 ezer forintba kerülő játék volt a legnépszerűbb áru, a különféle műszaki cikkek mellett. Tovább olvasom