Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Egy mexikói misszionárius

Mexikóban végzett missziós munkát három évig a vásárhelyi Zabos Róbert, aki számos indián faluban járt. A helyiek egymás között egyáltalán nem használnak pénzt, de tévét ők is néznek. Hitvilágukban sajátosan keveredik a kereszténység a régi természeti vallással és hagyományos kultúrájukkal.
A mexikói indiánoknak a világkereskedelmet a Coca-Cola jelenti. Fotó: DM/DV
Három évet töltött Mexikóban missziós munkát végezve és kulturális antropológiai kutatásokat folytatva a hódmezővásárhelyi származású Zabos Róbert, aki júniusban tért haza Magyarországra. A fiatalember jelenleg hazánkat járva tart előadásokat a közép-amerikai országban tapasztalt élményeiből.

Családtagként az indiánoknál

Róbert hat éve csatlakozott az Isteni Ige Társaságához, és kisebb európai megbízatások után kérték fel a mexikói küldetésre. Mint a szerzetes testvér fogalmazott, érkezése után néhány hónappal a turisztikai élményszerzés időszaka „lecsengett", és inkább a nagy arányú szegénység felmérésének és a segítségnyújtásnak szentelte idejét.

Harminc-negyven helyi fiatallal vidékre utaztak, ahol néhány fős csoportokban kis, tisztán indián népességű falvakat látogattak. Róbert benyomása az volt: az ottaniak – de még a városi mexikóiak is – sokkal nyitottabbak és több bennük a jóindulat, mint a magyarokban. A missziós vándorokat szinte családtagként fogadták – befogadták – a helyiek, akiknek legtöbbször ruhát, takarót, babot, cukrot, rizst és más, tartós élelmiszereket osztottak. Nem egyszer előfordult, hogy ugyan semmit sem vittek magukkal, a falubeliek mégis ellátták őket minden jóval, ami csak megtermett a kopár hegyvidékeken.

Parabola a nádkunyhón

Az indiánok egyébként szinte egyáltalán nem használnak egymás között pénzt: a betakarított terményeket a nagyobb falvakban más élelmiszerre, egyéb eszközökre cserélik – ha pénzhez jutnak, inkább Coca-Colát vesznek belőle. Mint Róbert meséli, a globalizáció hatása abban is tetten érhető, hogy – bár a falusiak többsége nád-, bambusz- és vályogházakban él – a tetőkön gyakran látni parabolaantennákat, ami persze tévéhez van kötve. A vidék és a főváros között azonban hatalmas a különbség: a huszonnyolcmilliós Mexikóváros lakosságának nagy része mesztic, akik az ország népességének hetven százalékát alkotják. – El tudnád képzelni, hogy Magyarországon egy fél Dunántúlnyi területen ennyi embert zsúfolj össze, működő infrastruktúrával? – teszi fel a költői kérdést Róbert.

József, a gyóntatószék-faragó

A missziós szerzetes kitért arra is, hogy a katolikusnak nevezett Mexikóban – akárcsak más dél-amerikai országokban – az ötszáz éve érkezett hivatalos egyházi tanítások keverednek a helyi természeti vallások elemeivel, így a hit egy nagyon sajátos „egyvelege" jön létre. Példaként említette, hogy a Biblia alapszereplőit kultúrájukhoz közelítő „apokrif" értelmezésekkel színesítik: Szűz Mária eszerint például rózsafüzéreket készített, míg az ács, József gyóntatószékek faragásával foglalkozott – noha az első században ilyenek még nyilvánvalóan nem léteztek. Tisztelik ugyanakkor több ezer éves természeti „uraikat" is – például az esőt, a tüzet, a levegőt –, akikkel hitük szerint szintén érdemes jóban lenni, még ha befolyásolni nem is tudják őket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ódon szélmalomért westerncsizma jár

Egy romos tanyát vagy éppen egy ódon szélmalmot ábrázoló festmény különleges ajándéknak számít… Tovább olvasom