Délmagyar logó

2018. 11. 20. kedd - Jolán 2°C | 7°C Még több cikk.

Egyforintos gázszámlát küldött a Dégáz Benkőéknek

Egyforintos gázszámlát küldött ki a vásárhelyi Benkő Józseféknek a Dégáz a minap, mint kiderült, technikai hiba miatt. A gázszolgáltató ugyanis általában eltekint az ilyen kisösszegű tartozások behajtásától.
Benkő József először alig hitt a szemének. Fotó: Tésik Attila
Vastag, nagyméretű borítékot vitt a posta a napokban a Vásárhelyen élő Benkőéknek. A Dégáz levelében hét sztornózott, azaz érvénytelen befizetési csekket tartalmazó számla mellett lapult még egy, amely szerint Benkő Józsefné egy, azaz 1 forinttal tartozik még a gázszolgáltatónak. A forintos csekk pedig ott sárgállott a számla alatti letépendő részen. A mellékelt levél szerint a Dégáznál a gázárkedvezménnyel kapcsolatos önellenőrzéskor derült fény arra, hogy Benkőék esetében tévesen számították be a gázár-kompenzációt, ezért sztornózták a régi – a levélben mellékelt – számlákat, s találták meg azt az egyforintos tartozást.

– Alig hittünk a szemünknek, s nem tudtuk eldönteni, nevessünk vagy bosszankodjunk – mondta lapunknak a család pénzügyeit intéző Benkő József, aki elképesztőnek találja, hogy a szolgáltató milyen aránytalanul sok pénzt költött az érvénytelen számlák előállítására, a levél postázására, majd a csekkbefizetés Dégáz által fizetendő postai díjára, ahelyett, hogy azt az egyforintos tartozást semmisnek tekintette volna.

Benkő József persze a kiküldött számlával elballagott a postára, ám amikor a sárga csekket beadta a postáskisasszonynak, az először meg sem látta a rajta szereplő összeget, így arra kérte olvasónkat, hogy töltse már ki a csekket.
– A Dégáz általában eltekint a kisösszegű tartozások befizetésétől – közölte megkeresésünkre Asztalos Andrea, a Dégáz Rt. marketing és kommunikációs osztályvezető-helyettese. Hozzátette: a Benkő családnak eljuttatott 1 forintos csekk az automatikusan működő számlázási rendszer hibájának tudható be. Az esetleges kellemetlenségért egyben az érintett család elnézését kérte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb vásárhelyi plakátbotrány

Súlyos betegnek, agresszívnek, másokat megalázónak, a város vagyonát elherdálónak tüntetik fel … Tovább olvasom