Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Egymást vádolják a vásárhelyi képviselők

Hódmezővásárhely - Cseri Tamás, Havasi Katalin és Benkő Zsolt fideszes képviselő szerint Nagy-György Anna jobbikos képviselő miatt hiúsult meg a vásárhelyi Új-Kishomok csatornázása. Nagy-György Anna szerint a város a felelős.

Nagy-György Anna és pártja, a Jobbik győzött: nem lesz csatornázás Új-Kishomokon, négy év előkészítő munkája veszett kárba – hangzott el Cseri Tamás, Havasi Katalin és Benkő Zsolt pénteki városházi sajtótájékoztatóján. A fideszes képviselők úgy tudják, a jobbikos képviselő ellenpropagandát folytatott Kishomokon, így véleményük szerint – kétes értékű győzelmet aratva – visszaélt a választók bizalmával. Meghiúsította a tervezett 1 milliárdos csatornaépítést, illetve az azt követő 1 milliárdos útrekonstrukciót.

– Egyből rám fogták, már a közgyűlésen is, hogy miattam nem lesz szennyvízcsatorna-építés Kishomokon, ám én nem érzem magam ezért felelősnek. Nem folytattam ellenpropagandát, egyszerűen csak beszélgettem a kishomokiakkal. Sokan nem értettek egyet a belterületté nyilvánítás portánként 73 ezer forintos költségével, csak azért írták alá a támogató nyilatkozatot, mert békességet akartak a várossal – mondta Nagy-György Anna. Szerinte a város a kishomokiakkal akarja megfizettetni az ottani önkormányzati földek után is a művelési ág alóli kivonás költségét. Enélkül Kishomokot nem lehet belterületté nyilvánítani.

A 788 érintett közül 310 küldte vissza azt a településrendezési szerződést, amelyben az önkormányzat a belterületté nyilvánítás ingatlanonkénti 73 ezer forintos költségének vállalására kérte a kishomokiakat. Így kisebbségben maradtak azok, akik meg akarták kötni a szerződést.

Olvasóink írták

41 hozzászólás
  • 41. hazafi74 2011. november 17. 17:29
    „Hm! CSeri Ur!
    Aki a metró nevű italmérő egységben mindig hangoztatta hogy mekkora miépes! Később önkormányzati pénzen kitaltak(lediplomáztak) és már óriási fideszes lett is!Így kell embereket megvásárolni, így ment régen is és most is!”
  • 40. ellenálló 2011. november 08. 17:18
    „Remélem ez már csak elegendő ok lesz arra, hogy a "csőcselékkel" tartson a "csendes többség."”
  • 39. Dongó 2011. november 08. 15:32
    „Csak egy megjegyzés ezeknek a fideszgőzös, lázártnyaló képviselőknek: a szocik veszélyeztették a jövőnket, a fidesz a jövőnket-a múltunkat, elveszi a házainkat, de még a halottainkat is (készülő temetési törvény).
    További szép napot
    Tisztelettel: Dongó”
  • 38. Én2 2011. november 08. 13:57
    „Aljasság az ingatlanadó miből fizessék ki az emberek, ez már mégis csak borzalom.”
  • 37. pixelplus 2011. november 08. 08:03
    „én spec csak azért szavaztam a fideszre, mert a szocik próbálták az ingatlanadót bevezetni és a fidesz foggal körömmel ellene volt és azt hangztatta, hogy majd ők megvédik az embereket ettől a sarctól...és tessék hatalmon már úgy látják, hogy az MSZP összegének a többszörösét is kibírják az emberek. felháborító....
    nem kell itt 3%! legyen csak 1% abba is belerokkan a nép:(”
  • 36. eldorádó 2011. november 07. 20:30
    „33. ipiapacs

    majd elmúlik a hányingered, ha megszavazzák a 3%-os ingatlanadót:
    gutaütést kapsz, ha megkapod majd a felszólítást, hogy fizess be a 15 milliót érő házad után 450.000Ft-ot évente...”
  • 35. airwaves 2011. november 07. 20:27
    „Mikor ébrednek már fel az emberek?
    Az éhenhalás küszöbén?”
  • 34. Én2 2011. november 07. 14:23
    „Egy utca van Vásárhelyen amit az Önkormányzat saját vagyis az adófizetők pénzén teljesen rendbe tesz ez a CUKOR utca kicseréli a vízvezetéket megcsináltatja az utat és a járdát és nem kell nekik fizetni sem dolgozni rajta. Miért is azért mert a pm. nagybátyja ott lakik. Vannak ennél az utcánál sokkal rosszabb állapotba levők és földes utcák is amit meg lehtett vollna csinálni de ezeknek önrész kellene fizetni. Jó mi.”
  • 33. ipiapacs 2011. november 07. 09:35
    „Teljesen felesleges Nagy-György Annát kikiáltani felelősnek, én nem is ismerem, de mégis el tudtam dönteni, hogy engem többet már nem húznak le.
    Van egy közművesítetlen kertünk Kishomokon. Semmi szükségünk a csatornára, de befizettük a 200ezret 1 összegben, mivel az embernek vannak olyan kötelezettségei, amit teljesíteni kell. De a 73ezret már nem. Érdemes elolvasni az összes levelet és határozatot, amit a csatornázási ügyben kaptunk, egyik cáfolja a másikat. Pl. 73ezerről szó nem volt, csak 2700 Ft-ról kertenként, de azt sem kell megfizetni, elengedi a város. Azért a különbség tetemes. Szerintem a 2700-at zokszó nélkül befizetné mindenki, annak ellenére, hogy eredetileg azt sem kellett volna, de azért 73 ezret!
    Arról meg, hogy ki mit fizet, jobb lenne, ha az Önk.jó nagy darabon hallgatna vagy teregetné a saját szennyesét is. Velünk a városban megépíttettek a ház körül 65 méter járdát (egy 1805-ben épült helyett) és 50 méter árkot (óvatosan számolva is 800ezerbe került), azzal az ígérettel, hogy utólagosan bizonyos részét megtérítik, mivel a járdaépítés a város feladata lenne. A járdaépítés folyamán és utána is hármasával jöttek a hivatlanokok fekete öltönyben szemlézni és tanácsokat osztogatni. Amikor készen lett, előző és jelenlegi állapotot bemutató fényképpel és 2700 Ft-os okmánybélyeggel kérelmet kellett beadni. Többszöri utánakérdezés után kaptunk egy 2 soros levelet, hogy sajnos nem áll módjukban támogatást adni. Kíváncsi lennék, ilyen események után ki szaladna dalolva befizetni bármit is az Önkormányzathoz, ha nem muszáj. Már a helyi adók befizetésétől hányingerem támad.”
  • 32. totya66 2011. november 07. 09:34
    „24. Dongó 2011.11.05. 13:12
    Csak közvetve van igazad Lázár a városban soha nem nyert mint képviselő, mindig a környező falvak hozták neki az eredményt, utána már nehéz bárkinek polgármesterként indulni ellene, hisze még jobban nyomorba döntené a várost, persze teszi ezt így is és 14-ben majd fentről röhög rajtunk, ha már apró pénzért nem akar polgármester lenni.”
  • 31. Én2 2011. november 06. 09:36
    „Dondó-minden tiszteletem a Tiéd amiért ilyen jól látod a vásárhelyi helyzetet.Sajnos a többség még mindig nem látja mi folyik itt de majd csak felébrednek, a sok nyugdíjast könnyű az orránál fogva vezetni.”
  • 30. varadipal 2011. november 06. 09:20
    „Ilyen széthúzás mellett hamarabb lesz Szeged és Hmvhely között villamos, mint Kishomokon csatorna, pedíg az sem holnapra készül el. Most 60 körül járok, talán megérem.Látzárnak van még egy csomó- étvággyal kapcsolatos- jó ötlete, kár, hogy az adófizető előbb-utóbb éhendöglik.”
  • 29. mivan? 2011. november 05. 20:23
    „Ezek a politikusok 1989-ben demokráciát akartak. Ma meg kikerülik az emberek véleményét, nem bajlódnak egyeztetésekkel, nem mondom minek néznek minket! És ha valaki nem bamba módon egy kicsit is mer ellenkezni, ellent mondani ez van. SZÉGYEN!! Mint az oviban most büntiben vannak a kishomokiak, sarokba állították Őket. Nem is akart oda csatornát csak így lehetett pályázni a szennyvíztisztító korszerűsítésére. Milyen 1 milliárd útfelújításra????? Az 5 centis aszfaltréteg ezeknek út??? Ne röhögtessük már egymást. Ha most nem volt 55 millió belterületté nyílvánításra akkor 1 milliárd honnan lett volna??, Talán az a baj hogy kishomokon kissé felvilágosultabb emberek élnek és nem hagyták magukat...”
  • 28. hgabi22 2011. november 05. 17:49
    „bizony sajnos pont a szórólap hatása miatt nem írták alá sokan,mivel tény hogy a csatorna kell,mivel a szippantósok,szerettek eddig többet mérni,és nem is titkolták,de be lehet fogni mert különben jön ez a számlával igazolgatósdi.
    a részletekkel pedig az a baj hogyha 50 hónapra választjuk akkor még 50 hónapig nem lesz csatorna,tehát érdemesebb egy összegben fizetni.ha egy elfogadható összeg elhangzik ami nem tartalmazza az önkormányzati telkeket,én nem zárkózom el előle.ahogyan a csatornázás felvetése elől sem zárkóztunk el.”
  • 27. hektor5 2011. november 05. 16:07
    „Lehet itt egymásra mutogatni,keresni a felelősöket (ez a legkönnyebb),ha nem jön plusz pénz,a sajtónak és a többi vásárhelyi polgárnak a fele igazságot elmondani! A szóró lapon is,amit olyan sokat megkaptunk polgármesterünk jóvoltából,nem állítanak teljesen valótlan adatokat,csak nem a teljes igazságot (pl. tény,hogy az ezen a területen élők 11 milliót fizettek ki helyi adó címen,de a kérdés a fórumon arra irányult,hogy miért fizetünk belterület 2 körzeti adót,amikor,mint kiderült,külterület vagyunk,és így is bánnak velünk-sajnos)!A már említett Kishomok-i fórumon (bár ezt utólag sem a "képviselőnk",sem a két másik önkormányzati dolgozó nem fogja elismerni) elhangzott,hogy "azoknak az ingatlan tulajdonosoknak,akik már kivonatták művelési ág alól a telküket,nem kell a földvédelmi járadékot még egyszer kifizetni"Ja és még valami elhangzott!Idézem:"Ez egy kérés az önkormányzat részéről". Hát ennyit a kérésekről!!!!!”
  • 26. ellenálló 2011. november 05. 15:55
    „Nagy-György Anna képviselői esküjéhez híven tolmácsolta a kishomokiak többségének véleményét a belterületté nyilvánítás költségeivel kapcsolatban, az ott élők kompromisszumos javaslatát is vázolva. Ez viszont nem került meghallgatásra a többségi városvezetés arroganciájából adódóan. Hangsúlyozom, a csatornázás szükségességével a többség egyetért, de a belterületbe vonás költségeinek kiszámításával nem.”
  • 25. Agyalapi 2011. november 05. 13:51
    „Dongó:maximálisan igazad van, még akkor is, ha én nem vagyok "jobbos". Sajnos az egész országban ez folyik. Lásd most az önkormányzati szövetségek "egyesülését". Gémesi megmondta az őszintét, ezért "egyesítéssel" kivonják a forgalomból. Szép kilátások....”
  • 24. Dongó 2011. november 05. 13:12
    „Minden városnak olyan polgármestere és képviselője, képviselői van, vannak, amilyet megérdemel. Hát nem a város lakói tették oda az X-et? Az, hogy ez az ember (pm.) megsokszorozta az általa átvett, átlopott város adósságát (x130), az, hogy ez az ember rákosiféle diktatúrát vezetett be, hogy a képviselői, kiskutyái rettegve nyalják még a lába nyomát is, hát ti akartátok kedves vásárhelyi polgárok. Égőcserék a városban, több száz millás, kilóg a fenekünk a gatyából, de legalább azt jól látjuk. Ha valami nem tetszik, hát a Havránek és haverjai ollózták össze, ha valami nem sikerül, hát a Nagy-György Anna a felelős. És a kisnyuszik: a Tomika, a Zsoltika, a Katika majd megmondják a tutit. Na most figyeljetek a szavamra kisnyuszik! Ez az ember elmegy innen (már megmondta) és ti itt maradtok a sz@rban, na akkor álljatok és nézzetek a választók szemébe!
    Én vásárhelyi vagyok, az is szeretnék maradni.
    A nagy ember azt mondta a beszédében (okt.23.), hogy a szíve a városért dobog, hát éppen az ég nem szakadt le, bár esett az eső.
    További szép napot kívánva
    Tisztelettel: Dongó”
  • 23. hgabi22 2011. november 05. 12:26
    „dexnél a pont. egy éve a kezünkben van a határozat a földhivatalból a belterületté nyílvánítás költségéről és annak 30 napos fizetési határidejéről.egy éve kérdezgetjük érdeklődünk hogy azzal mi lett,de csak síri csend.
    azért aki ellenünk van annak jó tudni hogy mi ide utakat csináltattunk,vizet villanyt hozattunk,rengeteg mindent kifizettünk,ahogy még sok más külvárosi lakos.van aki a saját utcájában saját maga dolgozott az úton.azért annyira gyökerek nem vagyunk mert csak befizettünk 11 millió ft ingatlan adót.persze hogy még a gazdag is a szegénnyel háborog amikor idejön a képviselőnk,akiben bíztunk és olyan arrogánsan lép fel....a második pedig, mi hajlandóak voltunk együtt működni és voltak az ingatlan adóval kapcsolatos egyeztetések,mert ott sem minden tiszta,de erről persze senki nem akart hallani.”
  • 22. dex1639 2011. november 05. 12:05
    „Kell ezen csodálkozni? Se pénz, se csatorna, érdekes módon előkerült egy indok, lett egy felelős, akinek a nyakába lehet tenni... Mi kell még? Ez egy klasszikus forgatókönyv narancssárga kötetben. Vásárhely? Ellenzék? Vicc az egész sajnos.”
41 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltűnt a kishomoki bolt

Hódmezővásárhely - Elbontották a 47-es út mellett az Öreg-Kishomoknál lévő egykori vegyesboltot. Tovább olvasom