Délmagyar logó

2017. 03. 01. szerda - Albin 3°C | 12°C Még több cikk.

Egyperces kűrök a jégen

Ötvenen jelentkeztek szombaton a vásárhelyi amatőr jégtáncversenyre, a közönség azonban jóval nagyobb volt. A jelentkezők egyperces produkciókkal versengtek, volt koreográfia és zsűri, anyuka táncolt másfél éves kislányával, volt nagylány, aki bohócjelmezben forgatta a barátnőjét. Mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs jégpálya a Kossuth téren.
Fotó: Tésik Attila
Először az ovisok léphettek föl szombaton délután a vásárhelyi jégpályán. Az amatőrök versenyét – melyre mintegy 50-en neveztek be – a Rádió 7 és a városi televízió szervezte, és Rárósi Emese produkciója nyitotta meg. A kislány óvatosan körözött a jégen, csak nemrég tanult meg korizni. A Kossuth téri jégpálya körül annyian gyűltek össze, hogy ha a szülők, érdeklődők látni akarták a produkciókat, sokszor furakodniuk kellett. Akadtak, akik a padokra állva figyelték a pályán zajló eseményeket.

Az egyéni kűröket korosztályonként a páros formációk követték.

A páros formációk versenyében Mózes Miklós és Köles Kata már magabiztosabban mozgott a jégen. Előadásukat zsűri pontozta. Igaz, az ítészek közül most nem volt dolga a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensének, Toronykőy Mártának, miután Miklós a gyermeke, s „elfogultság miatt" nem értékelhetett. A kisfiú a műsorvezető faggatózására azt is elárulta: csak most találták ki a koreográfiát. Őket ugyancsak egy páros követte, mégpedig a verseny legfiatalabbja, a másfél éves Bánfi Anna és édesanyja, Bánfi Andrásné.

Sinka Regina ikertestvérével, Boglárkával indult a versenyen. Fotó: Tésik Attila
A mama Télapó-sapkában tolta a „szarvasagancsos" csöppséget. Mint később elárulta: karácsony óta járnak le rendszeresen a jégpályára, miután lánya nagyon élvezi a korizást. Sinka Regina ikertestvérével, Boglárkával lépett a jégre. Lévai Renáta és párja Sinka Balázs pedig cowboy-jelmezbe bújt. Magabiztosan siklottak a jégen, annak ellenére, hogy csupán néhány nappal ezelőtt döntötték el: indulnak a versenyen, s a gyakorlásra sem szántak sok időt.

Nem úgy az általános iskolások között induló Szabó Kamilla és Koczka Panna páros. A lányok ugyanis még tervet is készítettek, hogy koreográfiájuk tökéletes legyen. Sőt még „szárazedzést" is tartottak otthon, a szobában. Színes bohócsapkában s festett arccal léptek fel. Feltűnőek szerettek volna lenni – kommentálta jelmezüket Kamilla. Szerintük egyébként nagyon jól sikerült az előadásuk, pedig – mint megjegyezték – még soha nem indultak ilyen versenyen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az OEP is segíti a fogprogramot

Vásárhelyi intézményekben, gyerekek és fiatal felnőttek körében népszerűsítette a fogápolást… Tovább olvasom