Délmagyar logó

2018. 07. 16. hétfő - Valter 18°C | 29°C Még több cikk.

Egyszerűsödött az ügyintézés Vásárhelyen: a kormányablakba költözött az adóhivatal

Hódmezővásárhely - Hódmezővásárhelyen már nem kell bejárnia a várost annak, aki elveszítette az okmányait. Az Ady Endre úti kormányablak szolgáltatásai bővültek. Épületen belül igényelhető bármelyik kártya, a személyi igazolványtól a tajkártyáig.
– Egy ügyfelem őstermelői igazolványát intéztem – mondta Forgó Lászlóné. A 80 éves könyvelő a hódmezővásárhelyi kormányablak kibővült ügyfélszolgálatának egyik első ügyfele volt tegnap.

– Bár úgy tűnt, tömeg van, mégis gördülékenyen zajlott az ügyintézés, nem kellett sokat várni. Az adóhivatal régi helyén alig volt ülőhely. Itt kényelmesen lehet várakozni. Ráadásul korábban, ha ügyet intéztem, be kellett járni a várost, mert minden máshol volt – sorolta.

Az új évvel bővült a hódmezővásárhelyi kormányablak szolgáltatásainak kínálata.

– A járási hivatal korábban hat épületben működött. Az új évben ez háromra csökkent – mondta Hegyi István, a kormányablak osztályvezetője.
 Forgó Lászlóné könyvelő egyik ügyfelének őstermelői igazolványt intézett január 3-án. Fotó: Kovács Erika
Forgó Lászlóné könyvelő egyik ügyfelének őstermelői igazolványt intézett január 3-án. Fotó: Kovács Erika

Az épületbővítés lehetővé tette, hogy az Andrássy útról a foglalkoztatási osztály, a Petőfi utcából pedig a földhivatali osztály is az Ady Endre útra költözzön. Január 3-ától pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is itt működik. Az eddigi 16 munkaállomás helyett most már 29 várja az ügyfeleket.

Az osztályvezető kiemelte, számos olyan helyzet alakult ki, amikor az ügyfeleknek, bár a szolgáltatással elégedettek voltak, mégis bosszúságot jelentett az ügyintézés.

– Bárkivel előfordulhat, hogy elveszíti az okmányait. Elég nagy baj ez, főleg, ha elvesz egy napot az új kártyák igénylése. Eddig az okmányirodában a személyi igazolványt, a lakcímkártyát és a vezetői engedélyt lehetett elkészíttetni, majd az ügyfélnek el kellett sétálnia az adóhivatalba, hogy új adókártyát kérjen, onnan tovább a harmadik helyre, hogy a tajkártyához is hozzájusson. Hódmezővásárhelyen mostantól ez már az Ady Endre úti épületen belül megoldható.

Hegyi István arról is beszélt, hogy ugyanezt a kálváriát járták végig a CSOK-ra jogosultak is, a különféle igazolások beszerzéséhez. Ugyanilyen bonyolult volt a gépjárművel kapcsolatos ügyek intézése is. Átjutni egyik helyről a másikra, sem gyalog, sem járművel, nem volt egyszerű, időveszteséget jelentett.

– A közös ügyfélszolgálat jelentősen egyszerűsíti az állampolgárok mindennapi ügyintézését – hangsúlyozta az osztályvezető.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fiúk születtek január elsején: András Kolost és Balázs Tamást köszöntötték Vásárhelyen és Szentesen

Fiúk születtek január elsején: András Kolost és Balázs Tamást köszöntötték Vásárhelyen és Szentesen
Vásárhely idei első babája, Kócsó András Kolos január 1-jén 16 óra 20 perckor 4330 grammal és 54 centisen született. A szentesi kórházban az első baba, Csákó-Balogh Balázs Tamás 53 centiméterrel és 4080 grammal érkezett. Tovább olvasom