Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Együtt a téka az Emlékponttal

Költségtakarékossági szempontok miatt az Emlékpont Múzeumba olvadhat a vásárhelyi Németh László Városi Könyvtár. A közgyűlés mai ülésén hozza meg döntését, amelyet a szakminiszternek is jóvá kell hagynia. A könyvtár továbbra is könyvtárként működne, beleértve a fiókkönyvtári hálózatot is.
Fotó: Tésik Attila
Ha a mai közgyűlés hozzájárul, akkor a jövőre százéves vásárhelyi Németh László Könyvtár január elsejétől beolvadhat az Emlékpont – Fél évszázad Vásárhelyen Humán Oktatási Központba. A képviselők elé kerülő javaslat szerint a könyvtár december 31-éig maradna részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. 2007 január elsejétől feladatait az Emlékpont venné át. A Lázár János polgármester által beterjesztett javaslat indoklása szerint a könyvtár és az Emlékpont tevékenységi köre hasonló, és bizonyos tevékenységek fedik egymást.

A Németh László Városi Könyvtár állományában jelenleg harmincketten vannak, közülük négyen részmunkaidőben dolgoznak, hárman pedig gyesen vannak. Nyugdíjasokat tavaly óta nem foglalkoztatnak. Az egyetlen igazgató vezette bibliotéka az olvasószolgálat mellett digitalizáló műhelyt, gyermekkönyvtárat, zenei és helytörténeti részleget, valamint feldolgozót, kötészetet és fénymásolót működtet. Az állományban lévő munkatársai mellett többen állományon kívüliként a munkaügyi központ jóvoltából, illetve szociális munkásként dolgoznak. A könyvtár tíz fiókkönyvtára változatlanul megmaradna. Ha a közgyűlés megszavazza a javaslatot, akkor döntésüket még jóvá kell hagynia az oktatási miniszternek.

Hegedűsné Dékány Magdolna, a városháza kulturális, művészeti referense lapunknak elmondta: az intézményi összevonás most nem érinti a létszámot, a könyvtár továbbra is könyvtárként funkcionálna. Az átszervezés csak egy része annak a folyamatnak, amely eredményeként a Tornyai János Múzeumhoz tartozik majd az Emlékpont, benne a könyvtárral.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Befagyasztják a lakossági vízdíjakat

Várhatóan nem növelik a lakossági víz- és csatornadíjakat Vásárhelyen. A közületek számára azonban… Tovább olvasom