Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Együtt járőröző vásárhelyi és orosházi rendőrök

Mostantól Székkutason, Kardoskúton, valamint az Orosházához tartozó Szentetornyán együtt dolgoznak a vásárhelyi és az orosházi rendőrök. Ezentúl nem jelent akadályt a megyehatár, ha a bűnüldözésről, a közbiztonság erősítéséről van szó.
Együttműködési megállapodást írt alá kedd délelőtt a székkutasi művelődési házban a vásárhelyi rendőrkapitány, Dezső József alezredes és orosházi kollégája, Czecher Péter őrnagy. A két kapitányság munkatársai ezentúl Székkutason, Kardoskúton, valamint az Orosházához tartozó Szentetornyán együtt járőröznek.

– A székkutasi körzeti megbízott nyugdíjba vonult, de a község nem maradt rendőr nélkül, mert ezt a feladatot ideiglenesen egy mindszenti kolléga vette át. Ráadásul a földrajzi közelség miatt orosházi járőrök is rendszeresen eljutottak Székkutasra – vázolta a megállapodás előzményeit Dezső József.

Az alezredes kiemelte, ezentúl már a megyehatár sem jelenthet akadályt, ha bűnüldözésről, megelőzésről vagy esetleg közös akcióról lenne szó.
Kollégája elmondta, hogy eddig is számos esetben dolgoztak már együtt orosházi és vásárhelyi rendőrök. A közeljövőben pedig – mihelyt megépül az Orosházát elkerülő út – újabb közös munka vár rájuk, hiszen a leendő út egy része Csongrád megyét is érinti.

A vásárhelyi traffipax ezentúl már nemcsak Vásárhelyen és közvetlen közelében, hanem Orosházán is dolgozik majd. A három említett kisközségben pedig akciókat, fórumokat is szerveznek együtt. A megállapodás végén bemutatták a két körzeti megbízottat – Henes Zoltán főtörzsőrmestert Székkutasról, illetve Tóth Máté törzsőrmestert Kardoskútról – , akik nem csupán a saját, hanem kollégájuk településén is segédkeznek, ha kell.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már épül az új krónikus osztály Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - A vásárhelyi Erzsébet-kórházban július elsejével megkezdődött az egynapos… Tovább olvasom