Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Éjszakai fürdőzés

Hódmezővásárhely - Akiket a nagy forróság elijeszt, vagy napközben munkájuk miatt nem érnek rá, most pénteken éjszaka is megmártózhatnak a vásárhelyi Török Sándor Strandfürdő vizében.
A július 3-ától indult éjszakai „pancsolások" alkalmával este 10 órától hajnali 2-ig az első három medencét használhatják a vendégek, és hogy az élmény még teljesebb legyen, kellemes zene, napjaink slágerei szolgálnak aláfestésül. Az sem utolsó szempont, hogy a belépőjegy egységesen 500 forintba kerül, vagyis 200-zal olcsóbb, mint a felnőtt napijegy. A „baglyoknak" nem kell éhezniük és szomjazniuk: szendvicseket, üdítőket és alkoholos italokat is fogyaszthatnak a kilátogatók.

A vásárhelyi önkormányzat egyébként a strand üzletpolitikájában idén három irányt szabott meg: bővítették a szolgáltatásokat, felújítottak és újra megnyitottak régi medencéket, és csökkentették az árakat. Emellett folyamatosan szerveznek programokat. Ebbe a koncepcióba illeszkedik a romantikus hangulatú éjszakai fürdőzés is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szaporodó lovastanyák

Hódmezővásárhely - Az elmúlt években egyre több lovastanya nyitotta meg kapuit Vásárhelyen és… Tovább olvasom