Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Elbúcsúztak a diákok a kólakorszaktól

Különféle módon változott az általunk megkérdezett vásárhelyi középiskolákban működő büfék árukészlete, választéka, de próbálnak alkalmazkodni az Oktatási Minisztérium elvárásaihoz. Mindenütt tettek azért, hogy az egészséges életmódnak megfelelő termékek kerüljenek túlsúlyba.
Az Eötvös-iskola büféje. Kóla és chips nincs. Fotó: Tésik Attila
Az Eötvös szakközépiskola büféjéből – melyet a közeli Gregus szakközép diákjai is igénybe vesznek – eltűntek a szénsavas üdítők, a chipsek és a cukorkák. Helyüket az egészséges étrendhez tartozó 25-100 százalékos gyümölcstartalommal bíró, poharanként is kapható gyümölcslevek, a különféle müzlik, az extrudált termékek és a pattogatott kukoricák töltötték be. A büfé üzemeltetője egyeztette a termékskálát az iskola vezetésével, így a szendvicsek is az egészségesebb korpás zsemlékből készültek. A cukorkákat pedig száműzték, az édességre vágyó diákok a csokoládéféleségek közül választhatnak.

Nem sikerült teljesen kiszorítani az év elején a Németh László Gimnázium büféjének választékából a kólát, mely az első két tanítási napon is a választék része volt. A kínálattal kapcsolatban a büfé üzemeltetőjével a
diákönkormányzat, a szülői munkaközösség és a tanárok képviselői tárgyaltak. Ennek köszönhetően a büfé hamarosan gyümölcsökkel bővíti a választékát. Itt is megjelentek a müzliféleségek, a cukorka pedig eltűnt. A bejárat melletti csokiautomatát pedig még nem töltötték fel.

A Kossuth Zsuzsanna Műszaki Gimnázium és Szakközépiskola kínálatát már az előző tanévben átalakította üzemeltetője. Így jelenleg ugyan még lehet szénsavas üdítőt vásárolni, ám ezeknek a cukormentes változata is a polcokon található. A chipsek helyett különféle tejtermékek, kakaó, kefir, joghurtok kaphatók. A szendvicsek korpás zsemléből és baromfihúsból készültek. Hamarosan a gyümölcsök is a polcokra kerülnek. Az iskola vezetői a szülői munkaközösség képviselőivel közösen ebben a hónapban tárgyalnak a büfé üzemeltetőjével, s megnézik, a kínálat mennyire alkalmazkodott az Oktatási Minisztérium elvárásaihoz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megosztja Mártély lakóit a milliárdos csatornaügy

Mártélyon másról sem beszélnek mostanában az emberek, mint a csatornázásról – ami igazából még… Tovább olvasom