Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Elégedettek is, meg nem is a szikáncsiak

Szikáncs - Rossz állapotban vannak Szikáncs útjai, járdái, mondják a helyiek, akik örülnek a vasúti átjárónak és a közvilágításnak. Három éve működik a szikáncsi részönkormányzat, amely 2 millió forintból gazdálkodhat. Vezetője, Fekete Ferenc szerint legnagyobb problémájuk az üresen álló iskolaépület hasznosítása.
– Az iskolát bezárták, ott kellene szórakozóhelyet kialakítani, ahol biliárdozhatnánk vagy csocsózhatnánk – állapította meg a szikáncsi vasúti átjáró korlátján ülő Csuka Dávid. A 19 éves fiatalembert arról faggattuk, miként alakult a falu sorsa azóta, hogy három éve részönkormányzat működik a településen. A fiatalember családja 16 évvel ezelőtt Vásárhelyről költözött ki Szikáncsra. Szerinte látszik, hogy a településnek van gazdája.

Hétköznap lévén nem sokan rótták a 700 lakosú falu utcáit. Egy-egy kerékpározó kivételével alig találkoztunk valakivel. Vásárolni igyekezett Vad Imréné is. Az asszony 10 éves kora óta él Szikáncson, jól ismeri a települést. Szerinte a részönkormányzat tevékenysége óta a legnagyobb változás a vasúti átjáró átépítése.

– A közvilágítás is javult, ami nagy eredmény – mondta az asszony. Vadné arról is hallott, hogy a kiürített általános iskola épületébe szociális foglalkoztató költözött volna. Meghiúsult a terv, mert nem volt jelentkező a munkára. Könnyebb a segélyt felvenni, mint dolgozni – állapította meg.
A bolthoz közeli ház előtt várakozott Dani István, akinek az édesanyja Szikáncson él. Szerinte a közvilágítás jobb lett, de a falu útjai és járdái katasztrofálisak. Nagyon kellene kerékpárút is Vásárhely és Szikáncs között.

Csuka Dávid hiányolja a szórakozási lehetőséget a faluból. Fotó: Tésik Attila
Csuka Dávid hiányolja a szórakozási lehetőséget a faluból.
Fotó: Tésik Attila

Főként szociális ügyekkel keresik fel a helyiek – tudtuk meg Medgyaszainé Szakács Erzsébettől, a részönkormányzat egyik tagjától. A falu 7 képviselője január óta egy fillért sem kap, társadalmi munkában dolgoznak. Időközben Fekete Ferenc, a részönkormányzat vezetője is megérkezett Vásárhelyről.

– Le kell nyírni a füvet – nézett körbe az üresen álló iskola előtt. – Ez az épület most a legnagyobb problémánk. Télen havi 300 ezer forintba kerül a fűtése. Nagyon szeretnénk hasznosítani. Most a körzeti megbízottnak, a vásárhelyi polgármesteri hivatal munkatársainak, valamint a könyvtárnak ad helyet. Sajnos a tervezett szociális foglalkoztató nem jött össze. Nem volt 10 ember, aki dolgozni akart. A munka helyett inkább a segélyt választják – méltatlankodott Fekete Ferenc, aki egyébként három éve ingyen dolgozik a faluért.

Olvasóink írták

  • 1. qutya 2009. április 24. 16:14
    „Hm”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőrkézen a tanyabontók

Barattyos - Abban bízom, hogy a rendőrség sikeres nyomozást végez, és kézre kerülnek az elkövetők… Tovább olvasom