Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Elektronikai gyűjtemény Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Több száz szalagos és kazettás magnó, tévékészülék, írógép, rádió, fényképezőgép és videokamera található a vásárhelyi Konyecsni Sándor birtokában. A gyűjtő 20 éve keresi a félmúlt szórakoztatóelektronikájának emlékeit, s most a nagyközönség elé tárja kincseit.
„A Vörös Szikra magnó szörnyen nyávogott, de szólt / S volt egy szalagunk, Elvis Presley-vel, / Rajta volt, rajta volt, rajta volt minden siker" – énekelte a Fonográf együttes a 80-as években, ám akkor a dalban emlegetett magnetofonnak már híre-hamva sem volt. Ha ez a dal nincs is meg, működőképes Vörös Szikra magnó azért akad a vásárhelyi Konyecsni Sándor szórakoztatóelektronikai magángyűjteményében. Sőt a készülékkel annak idején kapott egy szalagot is, amelyről 1952-es kabaré szól. Konyecsni Sándor 20 éve kezdte el gyűjteni a tévéket, rádiókat, magnókat, számítógépeket, fényképezőgépeket, hogy megőrizze a múlt darabjait.

Konyecsni Sándor magángyűjteményben szép számmal akad régi televízió is. A szerző felvétele
Konyecsni Sándor magángyűjteményben szép számmal akad régi televízió is.
A szerző felvétele

– Annak idején milliókat szórakoztattak ezek a készülékkel – mutatott egy táskarádió méretű, hordozható lemezjátszót, amely képes volt akár az utcán is lejátszani bármelyik kislemezt. – Csakhogy a technika rohamos fejlődése miatt ezek az eszközök előbb lassabban, majd az utóbbi időben egyre gyorsabban elavultak. Előbb a lomkamrákba vagy a padlásra vándoroltak, majd a szemétben végezték. Nagyon sok onnan került hozzám – mesélte a gyűjtő. Kollekciójában található például a magyar tévékészülék-gyártás számos érdekes darabja, az 1958-ban épített Munkácsy tévétől kezdve a kis képernyős Kékes és a Videoton Fortuna II. Precolorig, de őriz szovjet Junosztyot is. 50 tévéje majdnem a teljes magyar korabeli kínálatot felöleli. A száznál is több rádió közül van olyan, amelyre szalagos magnót építettek, van lemezjátszós is. Nagy álma egy olyan rádió, amelyben lemezjátszó és magnó is működik egymás mellett.

Mutatott a 80-as években készült mp3-lejátszót: a parányi kék eszközt annak idején 100 ezer forintért árulták. Ez a Chinon rádiós magnó pedig azért különleges – emelte fel a szokatlan formájú készüléket –, mert 8 sávos kazettáról játszotta a zenét. Ez a kazettatípus Amerikában volt népszerű, még a 80-as években is.

Konyecsni Sándor a készülékek egy részét felújította, működőképessé tette. Gyűjteményét ismerősök révén, illetve ócskapiacokat járva gyarapítja még ma is. A különleges múzeumot bárki megtekintheti, ha előtte bejelentkezik a 30/219-2593-as telefonszámon.

Olvasóink írták

  • 2. booo 2011. november 10. 21:57
    „Klassz a nosztalgia részleg, további eredményes gyűjtögetést kívánok! Gondolom a cikk után sokan bevitték a Robinsonba a régi rádiójukat vagy magnójukat.”
  • 1. kommentelő 2011. november 05. 10:10
    „Engedtessék meg, hogy abban a 80-as években készült mp3 lejátszóban kételkedjek. Ott valami félreértést sejtek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs fekvőrendőr több vásárhelyi utcában

A torlódások elkerülése érdekében felszedték a fekvőrendőröket a városháza körüli útszakaszon, illetve a Hunyadi utcán. Tovább olvasom