Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Elfogadták a hódmezővásárhelyi önkormányzat költségvetését

Hódmezővásárhely - Költségvetésének nagyobbik részét fejlesztési célokra fordítja 2015-ben a hódmezővásárhelyi önkormányzat – döntött pénteki ülésén az alföldi város közgyűlése.
Az önkormányzat 2015-ös költségvetését 19,6 milliárd forintos főösszeggel, 312 millió forintos tartalékkal fogadták el Fidesz-KDNP képviselői a két jobbikos képviselő ellenszavazatával és a két baloldali képviselő tartózkodása mellett.

A rendelettervezet vitája során Végh Ibolya aljegyző elmondta, a költségvetésen belül 7,2 milliárd forint a működési kiadás, melyet többek között az intézményhálózat támogatására, az oktatási hálózat működtetésére, városüzemeltetési célokra fordít a város. A takarékos gazdálkodásnak köszönhetően az önkormányzat tervezett működési többlete mintegy 2,3 milliárd forint, részben ez nyújt fedezetet a fejlesztésekre.

A szakember hangsúlyozta, a tartalék egy részét pályázati önerőként felhasználva jelentős többlet fejlesztési forrás érkezhet még a városba.

Hódmezővásárhely a tervek szerint 2015-ben 11,4 milliárd forintot kíván fejlesztésre fordítani. Teljes egészében uniós és kormányzati támogatásból megvalósuló fejlesztés a Szeged és Hódmezővásárhely közötti tram-train, amelynek előkészítési munkái folytatódnak idén. Az egyik legnagyobb fejlesztés 2015-ben a kishomoki városrész 2,8 milliárd forintos összköltségű csatornázása lesz – tudatta az aljegyző.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, Orbán Viktor a közeljövőben minden megyei jogú várost felkeres annak érdekében, hogy a kormány egyedi szerződést kössön arról, az önkormányzatok saját fejlesztéspolitikai eszközeikkel miként járulhatnak hozzá az ország növekedéséhez, a gazdasági aktivitás, a foglalkoztatás javításához.

A politikus hangsúlyozta, folyamatosan nő Magyarország iránt a gazdasági érdeklődés, a német vállalkozások - akár kisebbek akár nagyobbak - célországnak tekintik hazánkat.

A miniszter úgy fogalmazott, jelentős termelőüzem létrehozásához a fogadókészségnek is meg kell lennie, ezért javasolta a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak az ipari park további fejlesztését, a közmű- és energiaellátás korszerűsítését.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túl van a műtéten Pamela

Múlt csütörtökön két kutya szökött át Hódmezővásárhelyen a második szomszéd kertjébe: Fifi könnyebben sérült, Pamelát műteni kellett. Tovább olvasom