Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Elfogadták Vásárhely 2006-os zárszámadását

Kivonultak a közgyűlésről pénteken késő este a szocialista képviselők a zárszámadási rendelet tárgyalásakor.
A város tavalyi zárszámadási rendeletének tárgyalásakor Végh Ibolya aljegyző elmondta: a 2006-os költségvetés bevétele 30,8 milliárd forint, míg a kiadása 23,56 milliárd forint lett. Elhangzott: a 12 milliárd forintos kötvénykibocsátásnak nagy szerepe volt abban, hogy a város sikeresen zárta a gazdasági évet. Jelentősen csökkent a hitelállomány, s így 7,2 milliárd forint többlettel zárhatták az évet. Hegedűs Zoltán a pénzügyi-gazdasági bizottság elnöke hozzászólásában azt hangsúlyozta, hogy a város tavaly 460 millió forintot fordított szociális támogatásra, 600 millió forinttal szociális intézményeit támogatta, valamint több mint 3 milliárd forintot fejlesztésekre költött.

A szocialista frakció tagjai az Emlékpont működési költségeire, a városmarketingre fordított összegekre, valamint az egyéb üzemeltetési és fenntartási költségek részleteire voltak kíváncsiak.

Lázár János polgármester felhívta a figyelmüket, hogy a már ismertetett és tárgyalt Állami Számvevőszéki jelentés négy oldalon keresztül taglalja az Emlékpont költségvetését. Majd tételesen ismertette az egyéb üzemeltetési és fenntartási költségeket a kulcsmásolástól egészen a patyolatszámlákig. A marketingköltségek részletes ismertetését követően megjegyezte, hogy a kérdezők csupán a költségvetés 2 százalékát kifogásolták. Miután nem adta meg a szót újabb hozzászólásokhoz, az MSZP-frakció valamennyi tagja kivonult az ülésteremből. A testület bennmaradt tagjai ezt követően elfogadták a város tavalyi zárszámadását.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A mezőgazdaság elitje Vásárhelyen

Hét ország kétszázötvenkét kiállítója várja tegnap reggel óta a vásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt.… Tovább olvasom