Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Elhagyott iskolák Vásárhelyen: végleg kicsengettek?

Hódmezővásárhely - Tavaly óta több, egykori iskolaépület is üresen áll Hódmezővásárhelyen. Körbejártuk az ódon falakat. Megnéztük milyen állapotban vannak a város elhagyott iskolái.
Úgy tűnik, tavaly nyáron végleg kicsengettek a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kálvin János téri épületben. Az impozáns eklektikus építmény 58 éven át szolgálta a hódmezővásárhelyi zenei oktatást. Az egykori zsidó kávéházat 1953-ban alakították át iskolává, mely kezdetben az Állami Zeneiskolának, majd 1994-től a jogutód Péczely Attila Zeneiskolának adott otthont. A művészeti iskola új helyre, a HISZK Eötvös József Székhelyintézményének Mária Valéria utcai épületszárnyába költözött, de a fiatal művészpalánták a BFMK elkészülte után az új művelődési központban is kaptak tantermeket. A mára már igencsak megviselt, pergő vakolatú, mégis patinás épület azóta üresen áll. Városi pletykák szerint a most felálló Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal kapta volna meg az épületet, ez az elmélet azonban megdőlni látszik, az új közigazgatási szerv ugyanis 2013. januárjában nem itt, hanem a Polgármesteri Hivatal földszinti irodáiban kezdi meg működését.

Elhagyott iskolák Vásárhelyen: végleg kicsengettek? - GALÉRIA

Kiköltöztek a diákok az egykori Kossuth Zsuzsanna, mostani nevén Gregus Máté szakközépiskola Kaszap utcai épületéből is. Ma már csak az intézmény régi tornaterme érhető el a fiatalok számára. A csarnokot jelenleg helyi sportegyesületek használják, de többek közt idén ősszel itt kapott helyett a minden évben más helyszínen, gyakran romos gyártelepeken megrendezésre kerülő Hódstock underground zenei fesztivál is.

A HISZK Gregus Máté Tagintézmény vezetősége és az önkormányzat 2011-ben döntött úgy, hogy nem áldoz többet az 1977-ben épült, lelakott épületre, és új helyre, a régi József Attila Általános Iskola kihasználatlan termeibe költözteti át a diákokat. Azóta rengeteg találgatás kapott szárnyra az ingatlan jövőjét illetően. Egyesek szerint gyorsétterem vagy mozi, mások szerint egy újabb áruház kerül az iskola helyére. Bármi is lesz az épület sorsa, egyelőre semmilyen munkálatok nem folynak a környékén, az iskola egykori bejáratánál csak hajléktalanokat látni, akik a fedett lépcsőkön találtak menedéket a téli hideg elől.

Elhagyott iskolák Vásárhelyen: végleg kicsengettek?

A Corvin Mátyás Szakközépiskola tanulói is új helyen kezdték a tanévet 2012-ben. Közel 900 diák költözött át a Bartók Béla utcából a belvárosba, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Hódmezővásárhelyi Regionális Tudásközpontjába. Ebben az esetben nem csak az épület rossz állapota szólt az iskolacsere mellett. A Városház utca jóval közelebb esik a vendéglátóipari iskola pincér, szakács és cukrász gyakornokait foglalkoztató Fekete Sashoz, illetve színvonal-növekedést is várnak attól, hogy a szakközépiskola a hasonló profilú felsőoktatási intézménnyel egy fedél alá került.

A Corvin nyári költözése novemberben éppen egy, a szerkesztőségünkhöz küldött e-mail kapcsán újra középpontba került. A levél írója számon kéri az iskola vezetőségét, miért nem használhatják régi tornatermüket addig, amíg az önkormányzat és az üzemeltető közötti vita miatt a testnevelésóráknak helyet adó Balogh Imsi Sportközpont zárva tart. Akkor Hegedűs Zoltán, a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ szakmai igazgatóhelyettese elmondta, hogy az épületet egy közgyűlési döntés értelmében hasznosításra felajánlották a katolikus egyház számára, így azt a HISZK már nem használhatja.

Elhagyott iskolák Vásárhelyen: végleg kicsengettek? - GALÉRIA

Szerettük volna megtudni, a másik két hajdani iskolára milyen sors vár, ám a városháza, az épületekkel kapcsolatos konkrét felhasználási tervekre vonatkozó kérdéseinkre nem tudott választ adni. Annyit azonban megtudtunk, az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok értékesítéséről, azok felhasználásáról, illetve valamennyi ingatlangazdálkodási kérdésben, minden esetben a városi közgyűlés dönt, így a Zeneiskola és a Kaszap utcai épület jövőjéről is.

Olvasóink írták

  • 13. gthomek 2012. december 24. 10:46
    „Nem értem mi a probléma.
    A város lakói ezt akarják, hiszem megválasztották Almási "urat".
    Na szarnák le a lakosok saját varosukat akkor nem választják meg Lázár "úr" sameszát, jelzés értékű lett volna ha bárki mást választanak meg.
    Azt jelentette volna ELÉG VOLT !!!
    De nem a lakosság ezt szereti.
    Az is elég kemény hogy a városban egyetlen szórakozó hely sincs.”
  • 12. rozimre 2012. december 22. 21:45
    „@Lixus_kzs

    Zseniális, ismét van a városvezetésben olyan ember aki "javasolhat" baromságokat, ráadásul az illető (állítólag) az intézmény padjait koptatta, és arról sincs tudomása hogy az épület szerkezete nem bír el még egy szintet, és ez miatt bővült az épület hátrafelé (informatika termek), és a további terjeszkedést tovább hátrafelé tervezték. Remélhetőleg az anyag jobban érdekelte önt, ha már a nick névben szereplő intézmény története annyira nem. Másrészt a "javaslat" tétel előtt célszerű lenne ilyen dolgoknak utánanézni legalább. Ismét betekintést lehet nyerni abba, hogy hogy mennek a dolgok arrafelé.
    Bár biztos van az a pénz, amiből stabilizálni lehetett volna a talajt, megerősíteni az alapból acélszerkezettel erősített betongerendákat, hogy megoldható legyen a következő szint, de abból a pénzből lehet 2-3 másik iskolát is építeni. Igaz, abból az EU-s pénzből lehet csak igazán ´közvetítői díjakat´ zsebre tenni...”
  • 11. blackeagle 2012. december 22. 15:57
    „Néhány kérdés, amire egy ideig nem fogunk választ kapni:

    1. Ha az iskolának(nem is nagyon régen) épült épületek (Kossuth, Corvin) állagmegóvására, felújítására az elmúlt 20 évben egy fillért sem költött az önkormányzat, akkor milyen alapon tetszeleg a jóságos gazda szerepében az új helyekre költöztetés okán?
    2. Nem került-e többe a két iskola új (jobb ???) helyre költöztetése a régiek rendbetétele helyett?
    3. Miért is kell felajánlani egy (szerintem) milliárdos önkormányzati vagyont (Corvin - szőröstül -bőröstül) akárkinek is? (egyháznak, ... stb)
    4. Az iskolai (régi) tanműhelyek sok száz milliós (pályázati pénzekből) korábbi fejlesztését nem dobták-e ki az ablakon?
    5. Miért kellett a hosszú évek alatt (az önkormányzat támogatása nélkül, közel 100 millióért) felépített, Corvinos iskolai tanműhelyt (tankonyha, tanétterem) kidobni az ablakon, helyette több tízmillióért, a Fekete Sasban, egy -kis rosszindulattal - a régi poros nyomába nem érő, állandó műszaki problémával küzdő, kicsi, feladatára alkalmatlan újat létrehozni? /a régi, szintén tízmilliókba került, Bocskai utca kabinet sorsáról ne is beszéljünk/
    6. Ha valamikor végre kitalálja a nagy testvér a szakképzés új irányát, akkor azok az iskolák (Kalmár, Kossuth, Corvin) akikben volt tanműhelyet igénylő képzés, hogyan tudnak megfelelni az új feltételeknek (iskolai tanműhelyi képzésről újra azt beszélik, hogy az mennyire fontos)? Lesznek még megfelelő tanműhelyek pár év múlva?
    7. Miért áll kihasználatlanul 3(4?) tornaterem (Corviné, a (volt) Főiskolai-Gregusos és a vitákkal övezett Balogh Imsi tornacsarnok), miközben a régi Kossuthos tornateremben (így télidőben) 7 fokos környezeteben, fűtés nélkül?? mozognak a diákok, néha napján, (Eötvösösök - Corvinosok), a "mindennapos testnevelés" keretében.
    8. Ha már itt tartunk: Az mindennapos testnevelés, hogy feltételek hiánya miatt, gyakran töltik a diákok a tesi órákat a büfék előtt ülve?

    Lehetne ezt sorolni órákon keresztül.

    A legnehezebb kérdés a végén:
    Miért az az iskola a "mérce", a követendő példa, az igazodási pont, (székhely) a HISZK-nek nevezett SZAKKÉPZŐ
    intézményben, akinek szinte nulla szakképzési tapasztalata van (volt) az elmúlt évtizedekben, aki jól elvolt a hatalom napos oldalán? És itt a személyek lényegtelenek (ők jönnek, mennek). Ennek az üzenete rossz: A legkevésbé többre vágyó, tétova, helyzetét mindig a hatalomhoz mérő, és annak megfelelni akaró, ötlet nélküli Gólem maga alá tudja gyűrni a többieket. A munkáját szép lassan már bevégezte... Örömre semmi oka. Megérdemli.”
  • 10. Lixus_kzs 2012. december 22. 11:23
    „Saját tapasztalataimat írom le a Kossuth-al kapcsolatban.

    A Kossuth amikor még működött, már akkor is tragikus állopotú volt. A nemlétező tető folyamatosan és mindenhol beázott, pl a számítógépes termekben ha megfordítottad a billentyűzetet, folyt belőle a víz. A nyílászárók elavultak, elégtelen, gyakorlatilag semmilyen szigeteléssel nem rendelkeztek, a teljes üvegfelület cserére szorult. A fűtésrendszer elavult, hiába toldozták foltozták, két módban tudott csak működni. 1. Lerohadt az ember a teremben olyan meleg volt, ezért a kertre nyíló ajtó és összes ablak tárva nyitva volt. 2. Megfagytál a teremben.

    Összességében csak a vasbeton szerkezet ami jó az épületben. Ennek ellenére évek óta azt javaslom, hogy bezárás helyett uniós támogatásból bővítsék ki, építsenek rá egy emeletet, aminek van rendes teteje is, cseréljék az összes nyílászárót és korszerűsítsék a fűtésrendszert. Amíg ez nem valósul meg, addig sajnos az intézmény valóban alkalmatlan oktatási feladatokra.”
  • 9. portis 2012. december 21. 09:31
    „8. scott1 2012.12.20. 18:05

    Nem összevonásról van itt szó, a cikkben is írják hogy a Kossuth épületére egyszerűen nem akar költeni az önkormányzat. Egy viszonylag új, modern épületről van szó, de mint minden épületet időnkén fel kell újítani, karban kell tartani. Amennyire tudom, arról van szó hogy az épület beázik.

    A zeneiskola története pedig botrány.... Mivel az üzemeltetésre nem lehet EU-s pénzeket felhasználni inkább építettek egy másikat. A szép régi épület pedig ott megy tönkre! Az újba persze nem férnek be, szolfézs és zongora órákat szanaszét a város különböző iskoláiban tartanak.

    Vásárhely pedig mint neve is mutatja évszázadokig kereskedelmi központ volt, szomorúan látom hogy mára egy nagyobb falu kínálatát tudja felmutatni. Szerintem nem normális, hogy egy közel ötvenezres városban ne tudjon az ember bevásárolni karácsonyra.”
  • 8. scott1 2012. december 20. 18:05
    „portis!
    Az általános iskolai összevonás és a középiskolások szegedi ingázása között azért nincs közvetlen kapcsolat.
    Az, hogy egy megyei jogú város nem tud olyan speciális és színes képzési palettát nyújtani, mint a közeli régióközpont abban semmi meglepő sincs, a szentesi példád viszont valóban elgondolkodtató...
    Vásárhely egyik problémája a kereskedelemmel kapcsolatban éppen a Szegedhez való közelsége, hiába megyei jogú város a vasárlóerejével a legtöbb multi Szegeden számol... Vásárhely kereskedelmi kínálata egy jó ideig meg sem fogja közelíteni a szegedi kínálatot, ezért én nem is csodálkozom azon, hogy ott vásároltak... én nem találkoztam velük, Ők biztos délután voltak ott :)”
  • 7. Qllancs 2012. december 20. 13:18
    „HOL A KOMMENTJEIM ?????????????”
  • 6. portis 2012. december 20. 09:38
    „5. scott1 2012.12.20. 06:14

    Nono... , ha kimégy a reggeli buszállomásra láthatod hogy vásárhelyi középiskolás diákok tömegei ingáznak Szegedre. A környező települések diákjai sem Vásárhelyet, hanem Szegedet vagy Szentest választják. Erről azért nyilvánvalóan tehet az önkormányzat.

    Ugyanez a helyzet a gazdasággal is! A maximumra lökött iparűzési adó, az országos szinten is kimagasló ingatlanadó, amely a cégeket sújtja, bezárásra, elvándorlásra készteti a gyárakat, műhelyeket, üzleteket.

    Tegnap a szegedi Árkádban láttam hogy Almási polgármester úr is ott intézi a karácsonyi bevásárlását, és láttam Kis Andrea képviselő asszonyt is ugyanott. Miért nem Hódmezővásárhelyen vásárolnak, evvel is erősítve a város gazdaságát?
    Azért mert jóformán csak kínai boltokban tudnának vásárolni, köszönhetően városunk vezetőinek elhibázott gazdaságpolitikájának.”
  • 5. scott1 2012. december 20. 06:14
    „Lázárhelyi!
    Mit kell csinálni? Visszavinni a gyerekeket az épületekbe? Amennyiben ti jöttök a következő választások után, akkor több száz milláért felújíttatjátok és több száz millából üzemeltetitek miután újranyitjátok és raktok bele gyerekeket, mondjuk termenként 8-10-t?
    És újranyitjátok a gyárakat is, ahol valakik majd termelnek valamit, amit talán meg is vesz majd valaki... ha mégsem, akkor meg csak úgy termeltettek raktárra, mert úgy is minden frankó lesz, ugye?
    Gondolom, ha a tiéid ezt nem tűzik a zászlajukra a következő választásokon akkor hátat fordítasz nekik, hiszen akkor a jéghegy csúcsát is képtelenek észrevenni? :D”
  • 4. Lázárhelyi 2012. december 19. 16:21
    „Nem elhagyott, lázár által bezáratott intézmények!
    De sajnos ez csak a jéghegy csúcsa...
    Rengeteg általános iskolai tagintézmény és óvoda is hasonló sorsra jutott... s rengeteg a bezárt üzem és gyár is.”
  • 3. roxper 2012. december 19. 10:06
    „Erről is a gyurcsány tehet!”
  • 2. nanemaaa 2012. december 19. 09:30
    „A kormánypárt egyik legerősebb vidéki bástyájának pillanatnyi képe szomorú jövőképet vetít az országra. Ha rajtuk múlna a közeljövőben az ország összes iskolájára lakat kerülne. Így lehetne legkönnyebben megoldani a diáktüntetéseket. Elvégre iskola nélkül diák sem létezne.”
  • 1. mattil 2012. december 19. 09:24
    „"Városi pletykák szerint a most felálló Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal kapta volna meg az épületet, ez az elmélet azonban megdőlni látszik, az új közigazgatási szerv ugyanis 2013. januárjában nem itt, hanem a Polgármesteri Hivatal földszinti irodáiban kezdi meg működését."
    Egyrészt ez nem városi legenda, hanem épp ezen újság írt róla többször is, hogy Lázár ezt az épületet szemelte ki Kormányhivatalnak. Pl itt:
    http://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/koltozik_a_zeneiskola/2225180/
    Az ujságírói emlékezet úgy látszik rövid. Pedig arról, hogy végül miért nem lesz Kormányhivatal az épület Lázár Jánost kellene megkérdezni!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szakképzés mesterfokon

Mintegy 48 millió forintot nyert a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ a Szakképzés mesterfokon című, a szakképző intézmények felkészülésére, a rövidebb képzési idejű szakképzés bevezetésére pályázaton. Tovább olvasom