Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 15°C Még több cikk.

Elhunyt Fodor József festőművész

Rövid, súlyos betegség után tegnap reggel, életének 72. esztendejében elhunyt Fodor József festőművész, Hódmezővásárhely és Mártély díszpolgára. Távozásával pótolhatatlan űrt hagyott maga után mind a magyar, mind a vásárhelyi képzőművészeti életben.
Fodor József 1935. december 9-én Hódmezővásárhelyen született. 1954-ben a Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett, majd 1958-ban a szegedi pedagógiai főiskolán szerzett rajz–földrajz szakos tanári diplomát. Itt Vinkler László, Major Jenő és Kopasz Márta tanítványa volt. 1958-tól tanárként dolgozott, s jelentős művészetpedagógiai munkát is végzett.

1965-ben alapítója, s kezdettől vezetője volt a Mártélyi Képzőművészeti Szabadiskolának. 1976-tól 2006 márciusáig vezette a vásárhelyi és a mártélyi művésztelepet. 1992-től tagja volt a magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete választmányának. Egyik alapító-szervezője volt a vásárhelyi kerámia-, fotó- és képzőművészeti szimpóziumoknak.

„Egy angol művészettörténész expresszív realistaként jellemzett engem, úgy vélem találóan. Előadásmódom valóban expresszív, ám realisztikus alapokra épül, azaz, a realizmusba beépítem mindazokat az eredményeket, melyeket a XX. század művészeti izmusai elértek" – mondta lapunknak adott interjújában, amelyet a 70. születésnapján megnyílt életmű-kiállítása alkalmából közölt a lap.

Fodor József a vásárhelyi festőiskola mestereként örökítette tovább a vásárhelyi elődökre jellemző alföldi realizmust. Munkásságát számtalan díjjal, kitüntetéssel ismerték el, így 1974-ben és 1984-ben is megkapta az Alföldi Tárlat nívódíját, 1977-ben a Hatvani Tájkép Biennále bronzdiplomáját, 1977-ben az Ifjúságért nívódíjat, 1984-ben a Vásárhelyi Őszi Tárlat Tornyai-plakettjét, 1989-ben alkotói-díját, 1997-ben munkajutalmát, 2003-ban a Magyar Művészeti Akadémia elismerő oklevelét. 2004-ben Mártély, míg 2005-ben, 70. születésnapja alkalmából Hódmezővásárhely választotta díszpolgárává.

Fodor Józsefet Hódmezővásárhely önkormányzata saját halottjának tekinti. Temetése május 16-án délután 3 órakor lesz a Kincses temető díszsírhely-parcellájában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kásás Zoltán még nem döntött arról, marad-e Vásárhelyen

Kásás Zoltán, a magyar válogatott másodedzője – Kemény Dénes segítője – három éve… Tovább olvasom