Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

Elhunyt Takács János

Hódmezővásárhely - A 102 éves korában elhunyt Takács János evangélikus lelkész, Hódmezővásárhely díszpolgára, Pro Urbe díjasa búcsúztatása csütörtökön 13 órakor lesz a vásárhelyi római katolikus temető evangélikus ravatalozójában.
Takács János evangélikus lelkészt Hódmezővásárhely önkormányzata saját halottjának tekinti, az elhunytról Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere is megemlékezett:

Mi csak tegnapiak vagyunk, s mit sem tudunk, napjaink a földön átsuhanó árnyak." Jób könyvének szavaival búcsúzom Hódmezővásárhely díszpolgárától és Pro Urbe díjasától, Takács János evangélikus lelkésztől. Egy olyan embertől, akit több mint egy évszázados életén keresztül végig elkísért az Úr kegyelme. 1911. október 3-án, Bonyhádon látta meg a napvilágot, három nővére után első fiúgyermekként. Élete korai próbatétele hároméves korában érte, amikor az akkor halálosnak számító skarlát támadta meg. Csodás gyógyulásában ott rejlett a majdani lelkészi pályafutás ígérete. „A krízis éjszakáját édesanyám imádkozással töltötte, és életben maradásom esetén Isten szolgálatára szánt engem" – írta Takács János egy önéletrajzában.

Sorsát beteljesítendő 1934-ig Sopronban tanult teológiát, majd Körmendre költözött. Beszélgetések során is gyakran idézte fel különös zarándokútját, amelynek során sajtószolgálatban folyamatosan járta a dunántúli falvakat, és három hónap alatt kilencven gyülekezetben fordult meg a Harangszó evangélikus folyóiratnak szerezve előfizetőket. Segédlelkészként nyújtott támaszt Pestszentlőrinc és Kelenföld hívőinek, majd 1938-ban állami hitoktatóként Tótkomlósra került.

1941-ben óriási fordulat következett be életében, amikor is Hódmezővásárhelyre költözött, ahol emberöltőnyi időt, 62 esztendőt töltött lelkészi szolgálatban. Nehéz történelmi időkben: világháborúban és a Rákosi-, majd a Kádár-korszak alatt, a rendszerváltáson is túl pásztorolta a vásárhelyi evangélikus közösséget. Lelkészi szolgálatát a kiterjedt tanyavilágban élő hívek szétszórtsága sem könnyítette meg, de munkájával egy olyan korban igyekezett gyülekezetét összetartani, megőrizni az eltűnéstől, amely az egyházat erősen próbára tette. Áldozatos, gyakran emberfeletti feladatvállalása során mindvégig vele volt a hit éltető ereje és az Úr szeretete. Kimeríthetetlenül szolgálta a gyülekezetet, nemcsak szóban, hanem írásban is: alapos bibliaismeretét és sajátos teológiai látását tükrözik azok a házilag kiadott könyvei, amelyekben a Szentírás szakaszait és a különböző hitbeli kérdéseket magyarázza.

Életében, szolgálatának majdnem hetven évében felismerhető az emberfeletti teljesítmény, a példaértékű áldozatkészség és elhivatottság. Hosszú időn keresztül összetartotta, vezette, és lelkileg táplálta a reá bízottakat, egészen nyugdíjba vonulásáig, 92 éves koráig!

Tántoríthatatlan emberszeretetére jellemző, hogy a hódmezővásárhelyi gyülekezettől ezek után sem szakadt el. Bár fogyatkozó erővel, romló egészségi állapottal, de tiszta értelemmel, hittel, derűvel, humorral élte napjait.

Telefonon is sok régi ismerőssel tartotta a kapcsolatot. Az egyházközség tagjai közül is sokan látogatták, egészen élete utolsó napjáig. Földi útját Jób könyvének szavaival lehet összefoglalni:

„Sokat segítettél a tehetetlenen, az erőtlen karnak támaszul szolgáltál; jó tanácsot adtál a tudatlannak, és nagy bölcsességről tettél bizonyságot!"

2013. február 17-ére virradó éjszaka, böjt első vasárnapjának hajnalán szólította magához az Úr, életének 102. esztendejében. Emlékét örökre megőrizzük.

Almási István

Olvasóink írták

  • 2. 48as 2013. február 24. 15:54
    „Szép hivatás, küldetés lelkésznek lenni, ôk általában hosszú élet?ek, bár csak híveik is olyan boldogan, és egészségesen tudnának élni. Sajnos a többi földönfutónak nehezebb a sorsa. Esetleg még a bírók, bankosok, egyetei tanárok, és a könyvtárosok. Isten küldöttjei nem ártanak, vagy csak ritkán híveiknek, ezért is nyugodjon olyan békében, amilyenben földi élete is azt lehetôvé tette.”
  • 1. Hód 2013. február 22. 12:48
    „Isten nyugosztalja Takács bácsi! Fantasztikus ember és oktató volt! A konfirmálásom előtti beszélgetéseink hangulatára mindig emlékezni fogok!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Épül a Környezeti információs központ Hódmezővásárhelyen

Semmi akadálya, hogy a kitűzött határidőre, május végére átadják a környezeti információs központot. Tovább olvasom