Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

Elindult az Egészséges Vásárhely Program

Hódmezővásárhely - A zuhogó eső sem riasztotta el a vásárhelyieket attól, hogy részt vegyenek – több mint ezren – az Egészséges Vásárhely program szombati nyitórendezvényén, a női szűrőnapon.
Ennek keretében adta át a Magyar Rákellenes Liga új, 60 millió forint értékű szűrőbuszát a programnak, amely a dél-alföldi régióban teljesít majd szolgálatot.

A borongós idő, majd az égi áldás sem riasztotta el a helyieket attól, hogy részt vegyenek szombaton az Egészséges Vásárhely program (EVP) nyitórendezvényén, a női szűrőnapon. Hivatalosan 9 órakor kezdődtek az ingyenes vizsgálatok, de többen már reggel fél 8-tól várakoztak a Kossuth térre kitelepült sátor előtt, amelyben délelőtt 10 óra körül mindenütt hosszú sorok kígyóztak. Az eső vigasztalanul zuhogott, így a megnyitó szereplői is fedél alá menekültek.

A sátorban szív- és érrendszeri, valamint anyagcsere-betegségek szűrésén vehettek részt az emberek. Fotó: Tésik Attila (Képgaléria)

– A szavak mától tettekké válnak – mondta Kallai Árpád, a bázisintézmény, az Erzsébet-kórház főigazgatója –, elindult az önkormányzat és a kórház által közösen kidolgozott Egészséges Vásárhely program, amely segítséget nyújthat egy hosszabb, boldogabb, egészségesebb élet eléréséhez, ehhez megfelelő életmód kialakításához. Hosszú távú eredménye lehet a tíz évre szóló projektnek, hogy Vásárhely élhetőbbé, egészségesebbé és versenyképesebbé váljon.

Lázár János polgármester kiemelte, büszke a városra, polgáraira, akik bizonyították: tüntetni és áldozatot hozni is képesek a kórházért, és tenni saját egészségükért. – A szűrőnap az első lépés, amivel kaput nyitottunk az egészségesebb élet felé – mondta Lázár. A megnyitón a Magyar Rákellenes Liga elnöke, Vasváry Artúrné átadta a szűrőbusz kulcsát Kallai Árpádnak, és a mammográfiai vizsgálatok ezután megkezdődtek. A sátorban sem szűnt a roham, ahol szív- és érrendszeri, valamint anyagcsere-betegségek szűrésén vehettek részt az emberek.

Az eső ellenére sokan vártak, hogy bejussanak az emlőrákszűrésre. Fotó: Tésik Attila

– Jó, hogy egy nap alatt sok mindent megtudhatunk az egészségi állapotunkról – vélekedett Lang Ferencné. – Minden vizsgálatot végigjárok, és ha valami rendelleneset találnak, tudom, orvoshoz kell fordulnom.

– Itt szinte mindent elintézhetek, egyébként ennyi vizsgálat olykor két-három hónapba is beletelik, jó ötlet az EVP – mondta Molnár Lajosné.

Szűrőbusz, régiós feladattal

A szombati szűrőnapon adta át a programnak használatra a Magyar Rákellenes Liga 60 millió forint értékű szűrőbuszát, mely az emlőrák korai felfedezésében játszhat jelentős szerepet. Az üzemeltetését az Erzsébet-kórház vállalta. A mozgó szűrőállomás nemcsak Vásárhelyen és környékén teljesít majd szolgálatot, hanem az egész régióban.

Olvasóink írták

  • 7. Barbapapa 2008. április 19. 08:53
    „Úgyveszem hogy senkinek nincs Vásárhejen unokája ugye unatkozó nagymamák????? Csak az vegye magára akié az ing.”
  • 6. Barbapapa 2008. április 17. 17:17
    „Nagyon kedves nyögdíjasok a rengeteg dolguktól napközben igazán elmehetnének a szokásos beszélgetésekre a drága doktorúrhoz mint ahogy el is mennek, kivéve azok akik nyugdíj mellett is dolgoznak(elvéve a jövedelmet sztk-egy másik családtol és gyerekeitöl) pedig a nagyrészének van családja, nem értem miért nem gondolnak rájuk is pedig az ő gyerekeik sem jutnak be sokhejre lehet hogy egy kedves nyugdíjas beszélgetése hejett meglehetne előzni valamejik nyugdíjas lányának a rákbetegségét KÖSZÖNJÜK SZÉPEN hogy ijen kib....t önzők.”
  • 5. Ericico 2008. április 17. 15:30
    „Nekem nem sok pozitív élményem volt ezen a napom sajnos.Rengetegen voltunk,sok idös emberrel,mert hiába nőknek hirdették ezt az akciót nagyon sok férfi is részt vett rajta.Én 33 éves vagyok sok minden érdekelt volna,de az idösebb emberek kinéztek bennünket (barátnömmel voltam,aki 37 éves)Elvárták volna,hogy míg mi kivárjuk a sorunkat ők durodjanak és ha szóvá tettük nekik állt feljebb.Érdekelt volna az emlőrákszürés is,de az 45-65 év közé volt beszorítva.Anyukám sorra került,de pont elromlott a gép és eljött onnan.Ekkor 1/2 5 körül járt az idö.Körvonalakban ennyit tudok írni róla.
    Üdv.:Ericico”
  • 4. kiskíváncsi 2008. április 15. 19:55
    „Köszönöm a választ!Azért szerettem volna mástól is hallani valamit,mert egy ismerősöm már panaszkodott,hogy nem tudta kivárni a sorát,annyian voltak!
    Gondolhatnának a szervezők az aktívan dolgozó,és gyermekeket nevelő anyákra is,akik hétköznap nem érnek rá,hogy megcsináltassák ezeket a vizsgálatokat!A hétvégi szűrőnapon meg nem tudnak versenybeszállni a nyugdíjasokkal!
    Nem haragszom az időskorúakra,de lehetnének ők is belátással ,és ,ha egyébként is minden hónapban (vagy héten)úgyis járnak orvosnál,(és ott sem kell már vizitdíjat fizetni),miért nem engednek lehetőséget a fiatalabbaknak?
    Egyébként nagyszeűnek tartom ezt a progamot!”
  • 3. nemkiváncsi 2008. április 15. 13:49
    „De voltak nagyon sokan. Csak hogy tele volt idős asszonyokkal, akik amúgy is járnak mindenféle vizsgálatra a háziorvosukhoz. Én pl. kisgyermekes anyukaként a negyedik x-be lépve elmentem, hátha sikerül gyorsan elintéznem egy-két vizsgálatot, de a tömeg láttán csak egyet választottam, amire kb 15. év múlva lesz szükségem (csontsűrűség-vizsgálat), de oda is 1,5-2 óra várakozás után sikerült odajutni. Sok olyan néni volt, akit személyes ismerősükként üdvözölték a vizsgálatot végző dolgozók, tehát már volt vizsgálaton. Nem tudom meddig voltak ezek a szűrések a Kossuth téren, de jó lett volna, ha egész napra hirdetik meg.
    Jó ötletnek tartottam a metálhigiéniai tanácsadást és az önvizsgálatot a mellen.
    Helyes volt még kivinni: vérnyomásmérés, vércukorszint-mérés, bmi-mérés, testzsír-mérés ...
    Nem mentem: a buszra emlőrákszűrésre, mivel nem érem el a 45 éves kort.
    Tehát összegezve: nem biztos, hogy ezt a korcsoportot céloztam volna meg.
    Összegezve jó ötlet volt, én is a gyerekemet az apjára hagytam, és rohantam haza megfőzni az ebéd utólját.”
  • 2. kiskíváncsi 2008. április 15. 10:09
    „Hát senki nincs aki megosztaná velem a tapasztalatait???
    Vagy ennyire nincs internet hozzáférés Vásárhelyen,aki ott volt senkinek nincs lehetősége internetezni?
    Vagy már leszoktak a DM.olvasásról?
    ???”
  • 1. kiskíváncsi 2008. április 14. 17:11
    „Aki ott töltötte a napját igazán megírhatná a személyes véleményét,tapasztalatát!Nem tudtam elmenni,de nagyon kíváncsi vagyok a személyes tapasztalatokra,nemcsak a média részéröl!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bűnre csábít a köztéri bronz

Hódmezővásárhely - Megrongálta valaki a vásárhelyi 48-as honvédeket fényképeken megörökítő Plohn József Andrássy utcai emléktábláját, lefeszítve róla a bronz feliratot. Tovább olvasom