Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Elleste a mesterséget

Hódmezővásárhely - 34 éve fodrász, 27 éve oktatja is a szakmát, eddig 300 tanulója volt a vásárhelyi Meszlényi Tamásnénak, aki a közelmúltban megkapta a Magyar Iparszövetség kiváló oktatója címet.

– Két hétig nem mert az utcára lépni keresztanyám, miután az első vizsgámon levágtam a haját – idézte fel nevetve munkája eredményének első fogadtatását Meszlényi Tamásné. A vásárhelyi mesterfodrász a közelmúltban megkapta a Magyar Iparszövetség kiváló oktatója címet, amelyet először osztottak ki, és az országban 3 szakembert díjaztak. Csongrád megyéből a vásárhelyi fodrászt.

Meszlényi Tamásné magyarázza a szakmai fogásokat  tanítványainak. a szerző felvétele
Meszlényi Tamásné magyarázza a szakmai fogásokat tanítványainak. 
A szerző felvétele

– Aki a szüleimhez jött vendégségbe, nem mehetett el hajfésülés nélkül. A babáim is megsínylették a fodrászat iránti szenvedélyemet – mesélt Marika, aki 1977-ben Nagymágocson kezdte a szakmát. – Generációról generációra adták át a szakemberek a tudást. Persze ég és föld az akkori és a mostani oktatás közötti a különbség. Annak idején a mester minden mozdulatát figyeltük. Egyszerűen ellestük a szakmát. Most lépésről lépésre magyarázzuk, mit, miért és hogyan. Valahogy mégis nehezebben tanulják meg. Talán azért, mert ez is olyan szakma, amelyet csak szívvel-lélekkel lehet csinálni. Ha nem belűről fakad, nincs meg hozzá a kellő alázat, szorgalom, akkor eredmény sem lesz – avatott be Meszélnyi Tamásné, aki mióta oktató, azaz 27 éve 300 diákkal foglalkozott.

A jelenleg 30 tanulót oktató vásárhelyi mesterfodrász szerint egyébként nincs könnyű helyzetben a szakképzés. Egyre kevesebb az olyan oktatóhely, ahol a diákok igazából megtanulhatják a mesterséget.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Piacot bővít a vásárhelyi Eurotex: az oroszok már a spájzában vannak

Megúszta a magyar gazdaságra jellemző válságot a vásárhelyi Eurotex-cégcsoport, igaz, a termelését az idén nem bővítette, ám létszámot sem kellett csökkentenie. Tovább olvasom