Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Elmaradhat a mártélyi strandszezon

Körbeeveztünk a mártélyi üdülőterületen: csónakunkból nézhettünk be a nyaralók emeleti ablakán. A sétány lámpaoszlopainak csücske látszik csak ki a vízből, a parton álló nyilvános vécé teteje fölött pedig lágyan ringatózik a Tisza. A szakemberek szerint az idén elmarad a strandszezon.
A vásárhelyi önkormányzat üdülőjében vízben állnak még a felső szint bútorai is. Fotó: Tésik Attila
A mártélyi védelemvezető, Hízó Zoltán csónakkal vitt be minket az üdülőterületre. Ahol korábban nyugágyakon napoztak a strandolók, most három méternél is magasabban áll a Tisza. Azt csak sejteni lehet, hogy merre állhat a nyilvános vécé.

A fősétány közepén lévő, többnyire céges, illetve önkormányzati üdülők állapota siralmas. A felső emeleti ablakokkal egy magasságban ültünk a csónakban. A vásárhelyi önkormányzat nyaralójának szobáiban például csöndesen úsznak a különféle bútorok. A Nádirigó panzió zsúpfedeléről egy fehér cica nyávogott keservesen, mikor észrevett minket. Kísérőnktől megtudtuk, hogy naponta beevez a területre ellenőrizni, s ilyenkor ételt is hoz magával. A panziós macskán kívül még háromról gondoskodik. Kihozni nem lehet őket, mert félnek az idegenektől, s elbújnak, ha közelítenek feléjük.

A fehér egerész most rácáfolt erre. Mikor ladikunk a panzió falához ért, lejött a tetőről, és kétszer-háromszor ki-be ugrált a csónakba. Egyszer még nagy bátran fotóriporterünk táskájába is beleszagolt, de nem volt benne semmi ehető, így fürgén-csendben visszaszaladt otthonába.

– Naponta körbenézek a területen, hogy ne legyen semmi komolyabb baj – mondta Hízó Zoltán. Fotó: Tésik Attila
A vízügyi szakemberek szerint legalább egy hónapig alig fog változni a Tisza vízállása. Ha sokáig ilyen magas marad a folyó vízszintje, akkor az idén aligha fogadhat vendégeket a mártélyi holtág strandja.
– Már tavaly is gondot okozott a magas vízállás, mivel csak július közepén tudtunk nyitni. Ehhez jött még a rossz augusztusi időjárás, így a 2005-ös nyár nem kedvezett a mártélyi strandnak – tudtuk meg Magyar Józseftől, az üzemeltető városellátó és beszerzési kht. igazgatójától.
Normál esetben elég másfél hónap az árhullám okozta károk helyreállítására. Elsőként a rengeteg iszapot kell eltakarítani, amit a folyó a partra hordott. A munka elkezdésére két-három hetet várni kell, mire a talaj annyira felszárad, hogy a nagyobb gépek rámehessenek. Ezt követően a parton mintegy 50 köbméter homokot terítenek el a napozóknak. A fürdőhely kijelölésénél pedig számos szakhatóság engedélyét kell kérni.

A gyermekmedencét is kitakarítják, majd kimeszelik, s fertőtlenítik. A vécére és a zuhanyzóra is ráfér a tisztítás. Végül a strandon lévő növényzetet is le kell gallyazni.
– Ez idáig mindössze 30-40 centit apadt a Tisza. Ráadásul május közepére várható a zöldár, ami nagyban befolyásolja a további vízszint alakulását. Ezért nem sok esélyt látok arra, hogy az idén strandot jelölhetnénk ki a mártélyi holtágnál – fogalmazott végül Magyar József.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendkívüli közgyűlést kért az ellenzék Vásárhelyen

Mindenképpen megtárgyalja a holnapi rendkívüli közgyűlés a vásárhelyi Erzsébet-kórház helyzetét, és… Tovább olvasom