Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Elnök lett a gyanúsítottból - Ajtai nem akart indulni, de rábeszélték

Hódmezővásárhely - A vásárhelyi Ajtai Éva annak ellenére indult a választáson, majd vállalta el a cigány kisebbségi önkormányzat vezetését, hogy büntetőeljárás folyik ellene.
Ajtai Éva ellen az év elején azért tett feljelentést nagy értékben elkövetett sikkasztás alapos gyanúja miatt a vásárhelyi önkormányzat, mert az általa vezetett Hódmezővásárhelyi Romák Egyesülete félmillió forinttal tartozik a balatonszárszói ifjúsági tábornak, ahol 2008-ban vásárhelyi gyerekeket nyaraltatott. Az üdülésre a város adott a szervezetnek 2 millió forintos támogatást.

– Bár a nyár folyamán sokszor mondtam, hogy befejezem a politizálást, végül azért gondoltam meg magam, mert több mint százan kerestek meg személyesen, hogy induljak. Az egyesület elszámolási vitája miatt szívem szerint visszavonultam volna, de úgy láttam, mégiscsak szükség van rám – mondta Ajtai Éva. Hozzátette: az elnöki megbízást is csak azért vállalta el, mert egyedül neki vannak tapasztalatai a mandátumot elnyert képviselők közül. – Az elnökhelyettesnek megválasztott fiam, Rostás Béla Krisztián látta, hogy mit miért teszek, azért gondoltam, hogy fiatalokból álló csapattal indulok a választáson – tette hozzá.

– Az elszámolási vita miatt épp eleget küszködtem saját magammal és másokkal. 502 ezer forinttal tartozom, ezt az összeget megpróbálom egy-két hónapon belül kifizetni. Eddig ez azért nem sikerült, mert az egyesületnek nincs pénze. Azért is érzem rosszul magam, mert a pénzt jó célra fordítottam, hiszen gyerekeket nyaraltattunk belőle. Tavaly és idén nyáron is ugyanúgy táborozhattak a Balatonnál. Csak az utóbbi két évben a családom és az érintett családok állták a költségeket. Most mindent megmozgatunk, hogy kifizessük a tartozást, mert úgy érzem, különben nem lesz becsületem. Ha megbüntetnek érte, azt is vállalom, s az sem baj, ha utána nem lehetek elnök – mondta Ajtai Éva.

Október elsején vádat emeltek

Ajtai Éva ügyében október elsején emelt vádat a vásárhelyi városi ügyészség a városi bíróságon – tudtuk meg a megyei főügyészségtől. Az első tárgyalási napot azonban még nem tűzték ki.

Olvasóink írták

  • 12. dzsorzso 2010. november 12. 05:56
    „F.I.L.É”
  • 11. szulutyka 2010. november 11. 20:28
    „remélem lecsukják”
  • 10. FatálError 2010. november 08. 21:38
    „Akkor miért nem mond le?”
  • 9. deszkás 2010. november 06. 13:01
    „A Kolompár Orbán a példaképe (cimborája?) csak az már ült 12 évet fegyházban itt Szegeden. Még mielőtt vki mást mond Bács megyében követte el a bűncselekményét és Szegeden van fegyház fokozat (is).”
  • 8. Filctoll 2010. november 06. 13:00
    „Egyébként a tartozáson ugye kamat is ketyeg?”
  • 7. jim1241 2010. november 05. 09:33
    „dodonak olvastam a hozzászólását és arra jutottam,hogy milyen igaza van,inteligens hozzászólás volt olyan jót nevettem.gratula”
  • 6. Gaetano 2010. november 05. 09:21
    „Ajtai Éva hazudik: Azt állítja, hogy 502 ezer forinttal tartozik...
    Dr. Lázár János Polgármester tájékoztatta a város polgárait az elmúlt közgyűlés alkalmával, hogy Ajtai Éva a Kétmilliós összegből mindössze 270 ezer forintot fizetett vissza az Önkormányzatnak. Ez már mindent felülmúl... Miért kell folyamatos hazugságokkal elárasztani a közvéleményt, de különösen miért kell hazudni a cigányságnak???
    Itt az ideje, hogy fejezze be a pályafutását!!!”
  • 5. Gaetano 2010. november 05. 08:52
    „Hááát igen, Ajtai Éva ellen valóban nagy értékű - közpénz - sikkasztása miatt vádat emelt a Hódmezővásárhelyi Városi Ügyészség, de a büntetőügyben tárgyalást még - eddig - nem tűztek ki. Ajtai Éva szándékosan követte el a bűncselekményt, ami miatt akár (3) három évig terjedő börtönbüntetést is kaphat. Álláspontom szerint az e féle politizálók - mint az elkövetés is ezt igazolja - mind saját érdekeket tartanak szem előtt, nem pedig az általuk képviselt cigányság érdekeit. Úgy gondolom, hogy igen is példaértékű mindez a vásárhelyi cigányságnak, valamint mindazon nem cigány nemzetiségű embereknek, akik önként, vagy biztatásra vallották magukat cigány nemzetiségűnek, hogy tudjanak szavazni, hogy megfontolhatóvá váljon, hogy kire is szavazzanak legközelebb. Ugyanakkor ami Ajtai Éva személyét illeti, büntetésében ki kell térni mellékbüntetés vonatkozásában a közügyektől való eltíltására!!!
    Ha kicsit is mérlegeli mindazt, hogy ezzel mennyire lejáratta a vásárhelyi cigányságot, még a tárgyalás előtt lemond a képviselői mandátumáról!!!”
  • 4. Filctoll 2010. november 04. 18:14
    „Mondja már meg valaki, ilyenkor miért nincs gyorsított eljárás? Minden tény tudott, akkor miért húzzák el évekig az ítélethozatalt?”
  • 3. terminátor 2010. november 04. 17:58
    „Micsoda mártír.
    Tavaly is azt hazudta hogy majd megpróbálja gyorsan kifizetni.”
  • 2. KolompárRómeó 2010. november 04. 11:27
    „Mingyár szipogok egy kicsit eme jóember tragédiája miatt. Loptál és kiderültél, bűnhődj.”
  • 1. dodó 2010. november 04. 11:18
    „Ez egy szent (cigány) asszony! Neki is maga felé hajlik a keze.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szerencsének köszönheti életét az ittas sofőr

Könnyű sérülésekkel megúszta a száguldást követő ütközést egy ittas vásárhelyi férfi csütörtökre virradó éjszaka. Tovább olvasom