Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Előtérben a geotermikus energia

Hódmezővásárhely - Országos szinten is igen olcsó a vásárhelyi távhőszolgáltatás, ami annak köszönhető, hogy a drága, s mostanság alig beszerezhető földgáz felhasználása folyamatosan visszaszorul. Helyette a jóval gazdaságosabb geotermikus energiával fűtik a város panellakásait, valamint a közintézmények jelentős részét. Az idén újabb fejlesztéseket terveznek ezen a területen.
– Az energiaszektorban az idén a legfontosabb ránk váró feladat a távfűtés korszerűsítésének befejezése. Tavaly ugyanis egy híján ezer panellakásban és három közintézményben szereltünk fel hőfokszabályzókat, illetve hőmennyiségmérőket – mondta Kovács Pál, a vásárhelyi önkormányzat városstratégiai főtanácsadója.

Ha tételesen is felsoroljuk a fent említett munkákat, akkor kiderül, hogy 3385 rádiós-digitális költségmegosztót, 2819 termosztatikus radiátorszelepet, 667 strangszabályzót és 22 ultrahangos hőmennyiségmérőt telepítettek a hőszolgáltató cég munkatársai. A modernizálásnak köszönhetően akár 15-20 százalékos megtakarítás is elérhető ezekben a lakásokban, intézményekben. Sajnos az idei hideg télen ezt kevésbé fogják érzékelni a vásárhelyiek.

Ráadásul a beruházás, amelynek összköltsége 463 millió forint, teljes egészében önkormányzati pénzből valósult, illetve valósul meg. Ugyanis idén júliusig az összes, vagyis közel 2800 panellakásban elvégzik ezt a korszerűsítést.

Gáz helyett termálvíz energiájával fűtenek a Németh László iskolában is. Fotó: Tésik Attila
Gáz helyett termálvíz energiájával fűtenek a Németh László iskolában is.
Fotó: Tésik Attila

A vásárhelyiek nemcsak azért tudnak spórolni a távfűtéssel, mert modernizálták a rendszert. Hanem azért is, mert folyamatosan egyre nagyobb teret kap a geotermikus energia felhasználása ebben az ágazatban. Míg korábban akár 4,3 millió köbméter földgázt is felhasznált a város a távhőszolgáltatásban, addig mára 650 ezer köbméterre esett vissza ez a mennyiség. Jelenleg csupán a fűtési energia előállításának 20 százaléka származik földgázból, a többi geotermikus energia.

Vásárhely most 10 termálkutat üzemeltet, ezek közül 2-2 használati meleg vizes és visszasajtoló, 6 pedig termelő kút. Legutóbb 2007-ben fúrtak egy-egy termelő és visszasajtoló kutat.

Északi termálkör

A Tornyai-projekt, amelyről lapunkban már többször is beszámoltunk, nem csupán a belváros rehabilitációját jelenti. Ezen beruházás során valósul meg az úgynevezett északi termálkör, amely hat kilométernyi vezeték kiépítését, s egy termelő és két visszasajtoló termálvizes kút létesítését is magába foglalja.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A mártélyi faluháztól Brüsszelbe

Mártély - 1522 kilométer, 14 óra – ekkora távolságra van a mártélyi faluháztól a brüsszeli… Tovább olvasom